Szarvas város 2023-as kitüntetettjei.
Szarvas város 2023-as kitüntetettjei. (Fotó: Babák Zoltán)
in

Két újabb díszpolgárral léptünk a következő 300-ba

Szarvas újratelepítésének 301., várossá nyilvánításának 57. évfordulóját ünnepeltük tegnap. Az ünnepi eseménynek ezúttal is az Evangélikus Ótemplom adott otthont. Lázár Zsolt evangélikus esperes a felelősséget, a 301 éves örökség gondozásának felelősségét hangsúlyozta az ünnepi esemény kezdetén.

A Cervinus Teátrum művésze, Timkó János énekelte el az Eljött az óra című dalt, majd Frankó Anna, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke két nyelven, szlovákul és magyarul köszöntötte a sorokban ülőket. “Nekünk, szarvasi szlovákoknak is vannak kötelességeink, mindenek előtt használni a szlovák nyelvet, ápolni, élni és átadni a szlovák hagyományokat, szokásokat, szlovák kultúrát, hogy városunk még hosszú időn keresztül lehessen a szlovákok bölcsője”, mondta.

Az őt követő Babák Mihály polgármester visszapillantott a tanácsrendszer megszűnése óta eltelt 33 évre. Sorra vette az önkormányzatiság eredményeit az élet minden területéről az oktatástól az egészségügyig, majd megállapította, hogy csak a változás örök. Ezúttal sem feledkezett meg a globalisták és a “libernyákok” ostorozásáról, majd az Európai Unióban való helyzetünkre tért. A mára kanyarodva a demográfiai kérdést nevezte a legégetőbbnek.

A díjak átadása a díszpolgári címek átadásával vette kezdetét. E kitüntetést azok érdemelhetik ki, akik gazdasági, tudományos, kulturális vagy közéleti területen kimagaslót alkottak, a város fejlesztésében, fejlődésében, hírnevének öregbítésében elévülhetetlen érdemeket szereztek.

Az idén két személyt is érdemesnek talált Szarvas város díszpolgári címére a képviselő-testület.

Molnár Istvánné, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola visszavonult igazgatója elhivatott pedagógusi munkájáért, illetve mellette végzett közéleti, testületi tevékenységéért vehette át e kitüntetést.

Bődi János építész, az INTEGRÁL Építő Zrt. alapítója, nyugalmazott elnök-vezérigazgatója markáns nyomot hagyott szülővárosa épített környezetében, hogy csak a leglátványosabbat, a Szarvasi Vízi Színházat említsük. A lokálpatrióta Szarvas Város Barátainak Köre jelenlegi elnöke. Szarvas hírét, érdekeit számos megyei és országos szakmai szervezet, tagjaként, vezető tisztségviselőjeként ápolta évtizedeken át.

Szarvas Városért díjat Korbely István festőművész vehetett át.

Szarvas Város Kulturális Életéért Díjat Szuromi Zoltán zongorista, Pljesovszkiné Szeljak Mária művészeti titkár, valamint a zenei pályán elért kiemelkedő versenyeredményeiért Frankó Dorottya Anna vehetett át.

Pedagógiai Díjat kapott Bajomi Nagy Éva, Liska Zlatica, Varsányi Gyula, Komár Katalin és Gazsóné Gugolya Beáta.

Közegészségügyi Díjban részesült Tárnyik Ildikó, Mazánné Gera Judit, dr. Szirony Gabriella, Králné Séllei Judit Anna.

Közszolgálati Díjat érdemelt Demeter Gabriella, Király András, dr. Sonkoly Ticiána, Uhljárné Lestyán Edit, valamint Kovács Erika.

Védelmünkért Díjat vehetett át Kovács Júlia Éva rendőr százados és a Szarvasi Polgárőr Egyesület. Az elismerés Tusjak Tamás elnök vette át.

Szociális Tevékenységéért Díjban részesült Molnár Tibor, Nándoriné Styevák Éva, Czifra Szabolcs, Pápainé Roszik Erzsébet, valamint a Szarvasi Aranykor Nyugdíjas Egyesület. Nevükben Janurik Katalin alelnök vette át az elismerést.

Szarvas Város Ifjú Tehetségévé Baráth Lucát, Steinmacher Tamást, Tóth Mátét és Nyárádi Hannát választotta a testület.

Közművelődési Díjban Nagy Imréné Magdi, Tatai László, Fodor Mariann, Mocskonyi Gábor, valamint a Szarvasi Fúvószenekar részesült. Utóbbiak nevében dr. Zima János vette át az oklevelet.

Szarvas Város Turizmusáért Díjat Hamzáné Szécsi Ágnes, Skorka Zoltán, illetve a Szarvasi Tessedik Táncegyüttes kapott. A táncosok képviseletében Oláh Márkó lépett a városvezetők elé.

Gazdaságfejlesztési Díjra méltónak 2023-ban Gombár Pál találtatott.

A díjátadót közös fotózás, valamint a díjazottak tiszteletére polgármesteri pohárköszöntő zárta, illetve mindenki megkóstolhatta a város idei tortáját.

A városnaphoz kapcsolódó kísérőeseményen leleplezték Melis György emléktábláját a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karának földszinti folyosóján.

Timkó János (Jay Morrison), Szvrcsek Anita (Bonnie Sparks), Boronyák Gergely (Chuck Galluccio) és Vanya Tímea (Gail Hildebrandt) a Sors bolondjai című darabban 2022. július 22-én.

Érzések a „páncél” alatt …

Melis György tiszteletére szóltak a dalok a Cervinus Művészeti Fesztiválon Szarvas város napján.

Melis György tiszteletére szóltak a dalok a Körös fölött