in ,

Venásch György Emlékverseny hetedik alkalommal

A Szarvasi Tenisz Club immár hetedik alkalommal emlékezett meg az egykori kiváló szarvasi teniszedzőről Venásch Györgyről a róla elnevezett emlékversennyel. Pazar időjárásban, a csodálatos Erzsébet-ligeti teniszpályákon zajlottak a két napos teniszfesztivál mérkőzései.

A szokások szerint idén is három kategóriában hirdettek győztest a remek hangulatú eseményen. A 45 év alattiak egyéni vetélkedését a hazai Gruner Benedek nyerte, aki a fináléban Petrás Péter debreceni ellenfelét múlta felül.

A 45 év felettiek kategóriában a mezőtúri Vékony Béla győzedelmeskedett a mezőkovácsházi Kovács Zoltán ellenében.

Páros kategóriában az Ott-házaspárhoz került a kupa az Eckert-duóval szemben.

-A verseny idén is elérte célját, hiszen több mint 40 teniszező ismeretségét, sportbarátságát tudtuk mélyíteni. Köszönettel tartozunk támogatóinknak a Békésszentadrási Szent-András Sörfőzdének, és a Kamilla Reformháznak, hogy idén is minőségi ajándékaikkal támogatták rendezvényünket. Külön köszönet Ludman Sándor versenybírónknak, aki idén is hibátlanul vezényelte le versenyünket.

Jövőre folytatás, addig is szerva itt, csere ott.

Eredmények:

-45 év egyéni kategória

  1. Gruner Benedek (Szarvas)
  2. Petrás Péter (Debrecen)
  3. Ott Lívia Viola és Ott Ákos(Tárnok)

+45 év egyéni kategória

  1. Vékony Béla (Mezőtúr)
  2. Kovács Zoltán (Mezőkovácsháza)
  3. Vincze Tamás (Gyomaendrőd) és Horváth Róbert (Mezőtúr)

Páros kategória

  1. Ott Lívia Viola – Ott Ákos (Tárnok)
  2. Eckert Gyurkó Anita – Eckert Roland (Szarvas)
  3. Gergely Dániel – Tóth Pál (Szarvas) és Vincze Tamás – Hornok Béla (Gyomaendrőd)

A fotókon:
Gruner Benedek – Nyílt egyéni győztes
Vékony Béla – 45+ győztes
Ott Ákos- Ott Lívia – Páros győztesek

VZs

Szuperhősök

Borszéken a szarvasi fúvósok