in , , ,

Egy edző sem volt maradéktalanul elégedett csapata teljesítményével

Simon Róbert lábáról ezúttal Soczó Szabolcsnak sikerült leszednie a labdát.
Simon Róbert lábáról ezúttal Soczó Szabolcsnak sikerült leszednie a labdát. (Fotó: Babák Zoltán)

Gyomaendrőd együttesét fogadta a Szarvasi FC 1905 szombaton, a vármegyei első osztály 12. fordulójában.

A megyekettő A csoportjának 11. játéknapján Mezőmegyerre utazott a Csabacsűdi GyLSE, míg a Hunyadi Dévaványára látogatott.

Szarvasi FC–Gyomaendrődi FC 2–1 (1–0)

Szarvas, 100 néző. Vezette: Fekete Zoltán.

Szarvas: Kasik – Zahorán (Magyar), Pilán M., Pilán R., Palik, Simon R. (Deli), Kovács Zs., Bány, Czvalinga (Styecz), Furár, Barna. Edző: Sajben Gábor.

Gyomaendrőd: Soczó – Piss, Szikszai, Forgács, Pásztor, Szabó P., Lénárt (Kovács Zs.), Kovács A. (Valach), Hunya, Molnár T., Hanea. Edző: Karászi László.

Gólszerző: Simon R. (9.), Bány (56. – 11-esből), ill. Molnár T. (60.). Jó: Kovács Zs., Simon R., Palik, ill. Soczó, Molnár T., Piss, Szikszai.

A hazaiak labdabirtoklásban és helyzetkialakításban is ellenfelük fölé kerekedtek, és már az első félidőben nagyobb különbséggel vezethettek volna. A vendégek lelkesen védekeztek, és igyekeztek kontrákból veszélyeztetni, ezzel pedig mindvégig nyitva tudták tartani a találkozót.

Sajben Gábor: – A helyzetek kihasználásával még mindig hadilábon állunk. Győzelmünk nem forgott veszélyben, ennél azonban tudunk sokkal jobban is játszani. Sok sikert a gyomaendrődi csapatnak!

Karászi László: – Gratulálok a Szarvasnak! Ha kicsit pontosabbak vagyunk és elhisszük, hogy lehet keresnivalónk, akkor jobb eredményt is el tudtunk volna érni.

Rohony Gábor


Mezőmegyer SE–Csabacsűdi GYLSE 4–0 (4–0)

Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Kovács Antal.

Mezőmegyer: Kun – Lehoczki (Jova), Nagy B., Szilágyi, Kecskeméti, Séllei, Kurucz (Nyúl), Láza (Szabó T.), Takács, Balogh M., Balog K. Játékos-edző: Nyúl Gábor.

Csabacsűd: Kugyela – Hajdú, Sovány, Varga T., Gerhát, Szín (Mojzsis, Pecnyik), Viszkok G. (Styecz), Sándor (Jelen), Tari, Király (Kiss G.), Liska. Játékos-edző: Boér Zsolt.

Gólszerző: Szilágyi (3.), Kurucz (14., 36.), Lehoczki (24.).

A hazai együttes az első félidőben letudta a meccs érdemi részét. A frissebb csabacsűdieknek szünet után voltak momentumai, azonban ez kevésnek bizonyult a szépítéshez.

Nyúl Gábor: – Nagyszerű első félidőt egy felejthető második követett, de teljesen megérdemelten nyertünk. Jobbulást kívánok a megsérült szentandrási játékosnak.

Boér Zsolt: – Óriásiakat hibáztunk az első negyedórában, ami el is döntötte a mérkőzés sorsát. Sajnos túl nagy a különbség az idegenbeli és a hazai teljesítményünk között. Hiányzott a bátorság, pici pozitívum viszont, hogy a második félidőt sikerült lehozni gól nélkül.

Gömöri János


Dévaványai SE–Békésszentandrási HMSE 4–0 (2–0)

Dévaványa, 80 néző. Vezette: Brlás Zsolt.

Dévaványa: Szász – Furka, Gál (Hőgye), Adamecz, Papp K., Szabó E. (Juhász P.), Diós, Somogyi, Papp D. (Katona), Papp V. (Csordás), Végh (Szarka). Edző: Bereczki Árpád.

Békésszentandrás: Buzás – Pecznik, Olasz István, Csipai, Szűcs, Lós, Szécsi, Virág, Tasi K., Sztricskó, Aszódi (Banász). Játékos-edző: Lós István.

Gólszerző: Papp V. (33., 60.), Adamecz (41.), Juhász P. (77.).

A hazai együttes a félidő második felében tudott előnyt kialakítani a szervezetten játszó szentandrásiak ellen. A második félidőre elillant a vendégek pontszerzésbe vetett hite, a ványaiak pedig remek teljesítménnyel arattak magabiztos győzelmet.

Bereczki Árpád: – Régen várt jó játékot nyújtottunk, teljesen megérdemelten nyertünk még ilyen arányban is. Köszönjük a szurkolóink támogatását.

Lós István: – Sajnos az utóbbi meccsekre nehéz helyzetbe kerültünk az eltiltottak folyamatos nélkülözése miatt. Akarat nélkül nem lehet művelni ezt a sportot. Értékelhetetlen részünkről a mai mérkőzés.

Papp Sándor

Fotó: Babák Zoltán

Karnyújtásnyira a csillagoktól

Bogyó Benedek és Sükösd Attila, a Szarvasi Birkózó Egyesület elnöke, edzője.

Bogyó Benedek ezüstöt hozott a diákolimpia országos döntőjéről