in

Vízkeresztkor szedik le a karácsonyfát

Áll a Békésszentandrási Kézművesek Egyesülete horgolt karácsonyfája 2023. december 1-én.
Áll a Békésszentandrási Kézművesek Egyesülete horgolt karácsonyfája 2023. december 1-én. (Fotó: Babák Zoltán)

Ma van vízkereszt, a meghitt, családias hangulatú karácsonyi ünnepkör utolsó napja, a katolikus vallás egyik legfontosabb ünnepe, Jézus megkereszteltetésének napja.

Tiszteletére ilyenkor a katolikusok vizet és tömjént szenteltek, amit hazavittek. Innen a vízkereszt elnevezése is a napnak. A vizet palackokban tartották a következő január 6-ig, amikor aztán a kútba öntötték abban a hitben, hogy ez megóvja a vizet a megromlástól. Ez alatt az egy év alatt is fontos szerepe volt a családok életében, itták annak gyógyító hatásában bízva, de meghintettek vele a bölcsőtől a koporsóig sok mindent.

Ilyenkor jött el a házszentelések ideje is, amikor a pap krétával a szemöldökfára írta a házszentelés évét és a Christus Mansionem Benedicat, azaz Krisztus áldja meg e hajlékot szavak kezdőbetűit. Ebből a rövidítésből származik a néphagyományban a háromkirályok neve is.

Ilyenkor bontjuk le a karácsonyfát (aki hamarabb megtette, az balszerencsés év elé nézhet), illetve ilyenkor kezdődik és hamvazószerdáig tart az új évet köszöntő farsangi időszak.

Mára e hagyományokból a hétköznapok szintjén szinte csak a karácsonyfa bontása maradt.

Ilyenkor teszik ezt a Békésszentandrási Kézművesek Egyesületének tagjai is, amikor horgolt karácsonyfájukat bontják, amit december elején, az adventi időszak kezdetén állítottak.

A kézművesek elnöke, Balla Edit az ötletről elmondta, hogy az egészen húsvétra nyúlik vissza, amikor Kishegyesen jártak az ottani mesterségek ünnepén, az 51. MIRK-en. Ott a szerbiai település másik testvértelepülése, Örkény mellett kaptak helyet. Barátság alakult ki az ottani és az itteni kézművesek között, ami folyamatos kapcsolattartást eredményezett. Eközben merült fel, hogy karácsonyra valami olyasmit kellene készíteni, ami közös, amiben mindannyiuk munkája benne van. Így jutottak el a közös horgolt karácsonyfa ötletéig, Munkához is láttak, majd mikor elkészültek a színes horgolásokkal, küldtek belőle a másik csapatnak, illetve csapatoknak, mert a megvalósításba már becsatlakoztak a kishegyesi és a kelebiai kézművesek is.

Az egyszerű mintáknál maradtak, talán ez is volt a záloga annak, hogy felhívásukra csak Szentandrásról és Szarvasról negyvennél is többen csatlakoztak kezdeményezésükhöz. Elkészült a fa váz is, amire aztán december 1-én feltűzték a 250 körüli horgolt kendőt.

A játékvezetők nyerték a 40 pluszosok tornáját

A Szarvasi FC 1905 pályája 2023. július 29-én.

Változások a Szarvasi FC 1905 háza táján