in ,

75 éves a Szlovák Iskola, 25 éves a Szlovák Iskoláért és Óvodáért Alapítvány

Ebben a tanévben töltötte be 75. születésnapját a Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium. Ezt a jeles napot ismét bállal ünnepelte intézményünk.

Támogatóink, vendégeink között köszönthettük Hollerné Racskó Erzsébetet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnök asszonyát, Zelman Ferenc Pált, az Országos Szlovák Önkormányzat alelnökét, Paulik Antalt, az Országgyűlés szlovák szószólóját, Kraszlán Istvánt, nemzetiségi referenst, Babák Mihályt, Szarvas Város polgármesterét, valamint Frankó Annát, Szarvas Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnök asszonyát is.

Elsőként Csonka Ivett, alapítványunk kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte az alapítvány munkájának fontosságát, melyet éppen 25 évvel ezelőtt  – 1999-ben – alapított meg tiszteletbeli igazgató asszonyunk, Medvegy Pálné „Zsuzsa néni”, városunk polgármesterével, Babák Mihállyal, hogy az intézményünkbe járó gyermekek mindennapjait élményekben és lehetőségekben gazdagabbá tegye.

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnök asszonya üdvözölte a mára hagyománnyá vált rendezvényt, mely – szavaival élve – egységbe forrasztja a pedagógusokat, szülőket és az idejáró gyerekeket, valamint a város képviselőit.

Babák Mihály, városunk polgármestere kifejezte abbéli örömét, hogy a bál tovább erősíti a helyi szlovák közösséget, segíti kultúrájuk őrzését. Kérte, hogy legyen az este mottója az összefogás: a gyerekeinkért, az oktatásért, és gyökereink őrzéséért.

Frankó Anna, Szarvas Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke köszöntő emléklapot nyújtott át intézményünk igazgató asszonyának, valamint bejelentette, hogy idén is 200.000 Ft-tal támogatják diákjaink szlovákiai táboroztatását.

Az idei bál témájában a retro partik világát idézte, melyet híven tükrözött az ügyes kezű kollégáink által megálmodott és megvalósított dekoráció. Akik beléptek a helyszínre, máris egy másik korban érezhették magukat. Ezt az élményt tovább fokozták fellépőink előadásai.

Nyolcadikosaink keringővel tették elegánssá bálunkat. Táncukat látva sokan meghatódtunk, hiszen előttünk vannak még apró óvodásokként, elsősökként, ahogyan – olykor esetlenül mozogva – igyekeztek felénk egy-egy jó tanácsért, vagy csak éppen egy ölelésért. Ma meg már kész hölgyekként, urakként lejtettek táncot.

Őket első osztályos gyermekeink követték, akik Elvis Presley dalaira mutatták be műsorszámukat, vidámságot lopva mindannyiunk szívébe.

Szülői közösségünk ismét bizonyította, hogy összefogással és áldozatos munkával mekkora segítséget tud nyújtani intézményünknek, alapítványának, és ezáltal diákjainknak. Gyermekeink fellépései után Ők következtek, fergeteges sikert aratva táncukkal a közönség körében. A táncos csapaton túl a szülők közössége részt vett az előkészületekben, az est lebonyolításában és az elpakolásban is. Hálás szívvel köszönjük támogató, ösztönző hozzáállásukat.

A műsorszámokat kollégáink produkciója zárta. Öröm volt együtt látni a színpadon diákot (kicsit és nagyot), szülőt, valamint óvodánk és iskolánk pedagógusait! Egységben az erő…mondhatnánk.

Végezetül Wéberné Hanzó Teréz, intézményünk igazgatóasszonya köszöntötte a közel 400 fős vendégseregletet, kifejezte örömét a nagy létszámú támogató összefogásért, melynek eredményeként színvonalas oktató-nevelő munkát valósíthatunk meg intézményünk falai között.

Jövőre találkozzunk ismét!

Á.A.

A Szarvasi Oscart 2024-ben Bődi Jánosné vehette át.

Ismét van Szarvasi Oscar-díjazott

A HAKI-napok idei rendezvénye a Pavilonban volt.

Az idei HAKI-napok fókuszában az innováció állt