in ,

Kitettek magukért a kis birkózók

0

Vasárnap a legkisebb korosztállyal indultunk útnak Gyöngyösre, a XVII. Szőke Miklós emlékversenyre, és a Kelet-Magyarország Régió Diák II-es Szabadfogású Versenyre, ahol hosszú idő után végre meg tudták méretni magukat. Sajnos országos bajnokságot nekik sem rendeznek idén a koronavírus okozta járvány miatt, hogy a lehető legbiztonságosabban versenyezzenek, így az országot három részre bontva rendeztek nekik versenyt.

Négy ifjú kis birkózóval vettünk részt, akik igazán kitettek magukért.

Mindannyian a legkisebb korosztályban indultak, diák II-ben, ahol az eredményeik után kiérdemelték csapatban a harmadik helyet!

Hibák voltak, de mindenképp jó az irányvonal, amit ha követnek sok szép eredménnyel fognak még minket megörvendeztetni a jövőben.

Egyéni eredményeik:
Neumann Kristóf aranyérmes
Tóth Kevin ezüstérmes
Belincsák Henrik ezüstérmes
Neumann Fábián 7. helyezett

A munkának van eredménye, látszik, hogy az elmúlt időszak edzései alapján jó úton haladnak. További sok sikert kívánunk nektek!

Gratulálunk gyerekek , büszkék vagyunk rátok! 🤼😊😁🥇🥈🥉

Fotó: Zahorecz Pál0

Újtemplomi evangélikus családi nap a Körösvölgyi Állatparkban

Aszfaltozzák az Iskola utcát Csabacsűdön (Fotó: Babák Zoltán)0

Új aszfaltréteget kapott az Iskola utca