Connect with us

Rendezvény

Hungariana – Szarvasiana

Az 56-os forradalom tiszteletére adott díszelőadás keretében a férje révén szarvasi kötődésű Eva Reinthaller koreográfus „Ungariana” című táncdrámáját láthatták az érdeklődők a Theaterverein Kids onStage Austria és a Cervinus Teátrum közös előadásában a Vajda Péter Művelődési Központ színháztermében. Az eredetileg balettre íródott darabban csak szarvasi táncművészek léptek fel. A két műfaj közötti adaptációt Csasztvan András asszisztenciája mellett végezték. Az anya, Gömöri Éva, a dráma elején megszüli fiait.  A szabadságharcost Palyov Attila, a földművest Galáth Péter, a Népművészet Ifjú Mestere, a papot Juhász Attila, az árulót Ifj. Csasztvan András, a forradalmárt Valach Gábor, a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével kitüntetett táncművésze táncolta. Sorsuk, ahogy születtek, félmeztelenül, szimbolikusan meztelenül végeztetett be a forradalom leverésével, kivéve az árulót, aki disszidált. A táncok között Benkő Géza József Attila „A hetedik” című versének egy-egy versszakát adta elő, de úgy, hogy az ember beleborzongott. Jó koreográfia, jó fények, az ünnephez méltó előadás volt. Az előadás előtt Domokos László osztotta meg ünnepi gondolatait a megjelentekkel.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2009. október
h k s c p s v
« Sze   nov »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Friss

Connect