in

Igen, lehet!!!!!

Az első szó a köszöneté! A Lehet Más a Politika köszönetet mond mindazoknak, akik az elmúlt egy évben segítették a magyar demokrácia megújítását. Az LMP valóban más párt, mint a többi. Ez a párt nem a vezérek és a „birkák” pártja! Ez a párt valódi politikai közösség, amiben mindenki egyenrangú. A siker mindannyiunk sikere. Azoké a névtelen hősöké, akik ebben a hosszúra nyúlt télben a szabadidejüket, saját pénzüket nem sajnálva gyűjtötték az ajánlószelvényeket, akik a saját önfeláldozásukkal lehetővé tették, hogy egyáltalán rajta legyünk a szavazólapon. Köszönet azoknak a polgároknak, akik támogattak minket az ajánlószelvényükkel, köszönet azoknak, akik maguk hozták el nekünk ezeket. Köszönet azoknak, akik néhány ezer forintos befizetésekkel lehetővé tették, hogy minél több emberhez eljuthassunk a kampány során, külön köszönet, hogy segítettek, amikor kifogytunk a pénzből. Köszönet annak a több száz szakértőnek, aki részt vett a program kidolgozásában. Köszönet azoknak, akik plakátoztak, aki szórólapot osztogattak, akik győzködték barátaikat! És végül, de nem utolsósorban köszönet azoknak az állampolgároknak, akik minket támogattak a szavazatukkal. Függetlenül az eredménytől biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk nem lesz elvesztegetett szavazat, mert méltóak leszünk a bizalomra. A szavazatukkal a magyar demokrácia megújítását támogatták, az LMP ugyanis ezért fog küzdeni.

Amikor egy évvel ezelőtt létrehoztuk a Lehet Más a Politikát, akkor sokan azt mondták, hogy lehetetlenre vállalkozunk. Hogy nem lehet milliárdos támogatók nélkül pártot csinálni. Hogy nem lehet a választók széles tömegei számára kevéssé ismert arcokkal nekivágni. Hogy nem lehet kimaradni a sárdobálásból. Hogy nem lehet pozitív és bonyolult üzenetetekkel, 220 oldalas választási programmal kampányolni. Ma sokkal több minden történt, mint hogy egy új párt bejutott az országgyűlésbe. Ma kiderült, hogy igen, lehet más a politika! Igen, lehet csak és kizárólag az állampolgári öntudatra pártot szervezni! Lehet az állampolgári adományokból kampányolni! Lehet a választók bölcsességére építeni!  Lehet olyan politikai közösséget létrehozni, amelyben nincsen hierarchia, amiben mindenki egyenlő és teszi, amit tennie kell.

Az igazi munka azonban csak most kezdődik az LMP számára. A választók bizalmát eddig minden párt eljátszotta. Ezért nekünk százszorosan meg kell érte dolgozunk. A parlamentben ellenzékben leszünk, nem a bársonyszékek érdekelnek miket. Ellenzékben leszünk, de építő ellenzék leszünk. Nem akarunk sem a kormány, sem a többi párt ellenfele lenni. A mi ellenfelünk a korrupció lesz. A szegénység és a kirekesztés. A környezetünk tönkretétele. A politikai háborúskodás. Azon leszünk a parlamentben, hogy a politika visszanyerje eredeti értelmét, hogy a közügyeink intézése legyen.  Hogy a parlamentbe költözzön vissza a józan ész.

Segítségüket köszönjük.

Tisztelettel: Fonád Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Nyusziuszi

Tanya a város szélén