Erőss vár a mi akaratunk

ereoss100615

Szünidei útravalónak olyan élményt tehettek a benkás gyerekek a tarisznyájukba, amin remélhetőleg elrágódhatnak egy darabig, és remélhetőleg a szellemi táplálék minél nagyobb része fel is szívódik a fejekben. Az iskola igazgatóhelyettese, Csenkeiné Madarász Csilla, egy igazi extrémsportoló hírességet hívott meg az év utolsó előtti napjára egy előadás erejéig Erőss Zsolt hegymászó személyében. Mikor januárban hírt adott róla a média, hogy balesetet szenvedett a Magas-Tátrában, sokan úgy gondolhatták példaképp magukat hozva fel, hogy minek ment oda, bezzeg a biztonságos fotelben a tévé előtt sörözve nem történt volna vele ilyesmi. Pedig ezen utóbbi hobbi legalább olyan veszélyes és extrém sport – ha azt is huzamosabb időn át magasszinten művelik – mint a hegymászás, és közülük hányan halnának meg szívesebben a hobbijuk közben közel a világ tetejéhez, mint a fenekükre szorult fotellel nappali közepén. Erőss Zsolt a balesetben mindkét lábát eltörte, ráadásul az egyiken szilánkos törést is szenvedett, amit saját döntése alapján amputáltak, hogy ne veszélyeztesse a jövőben a hobbiját.

Az Evangélikus Ótemplom teljes kihasználtságon működik manapság, most is a padokban ültek a legkisebbektől az utolsó előtti napjukat általános iskolásként töltő nyolcadikosokig a benkások, mikor Erőss Zsolt hegyekről, szakadékokról, táborokról, serpákról, oxigénhiányról, mínusz 20-30 fokos, 200 kilométeres szélről mesélt, miközben szebbnél szebb képeket vetített.

Az egyébként áhitati csend akkor szűnt meg, mikor balesetére került a szó, és nadrágját felhúzva szemmel láthatóan arra készült, hogy megmutassa protézisét, amit persze mindenki látni akart, és mindenki próbált magának jó pozíciót foglalni a templom közepén levő átjárónál, hogy ne maradjon le semmiről.

Ami az egyébként is nagyon szimpatikus hegymászót még szimpatikussabbá tette, az, ahogyan átdefiniálta a rokkant fogalmát, és sűrű elnézést kérek tőle, hogy vele kapcsolatban ezt a kifejezést használom, de csak a szemléletesség kedvéért, ill. a magyar nyelvben hirtelen nem jut eszembe megfelelő kifejezés, amit a következőkben remélem, sikerül megértetnem.

Sokan nem láthatták, mert nem voltak olyan helyzetben, hogy felfigyelhessenek rá, de az egymillió rokkant országában biztosan nem csak nekem tűnt volna fel, akit egyébként is bosszant, ha valaki pofátlanul használja a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolót, az az, hogy Erőss Zsolt nem a Benka előtt kialakított kerekesszékes autósok számára fenntartott parkolóba állt be, hanem egy távolabbiba, és meghagyta azt olyannak, akinek „tényleg” szüksége van rá. Lehet, hogy ez csak véletlen, lehet, hogy ez csak tudatalatti, de ez akkor is azt mutatja, hogy ő, még ha a magyar szabályozás szerint az is, nem tartja magát mozgásában korlátozottnak, sőt, kikéri magának. Új értelmezést adott a rokkant fogalmának, valahogy úgy, hogy rokkant az, aki fejben is elfogadja azt, hogy rokkant. Velük szemben ő csak végtaghiányos.

Meg is jegyeztem neki, mikor az iskolában nekifogott egy nagy kupac könyv dedikálásának, hogy nagy szerencséje most, hogy nem a jobb kezével történt valami, mert mire végezne, már szarvasi lakos lenne.


{jomcomment}