Trónfosztás Szentandráson

101003szentandras

101003szentandrasMeglepetésektől mentes választás van mögöttünk. Csak a mi körzetünkben tartottak időközi országgyűlési képviselő választásokat, amin Domokos László helyére kellett utódot találnunk. Dankó Béla személyében meg is találtuk, aki a szavazatok 61,23%-ának besöprésével állva hagyta  mezőnyt. Országos jelentősége nincs a dolognak, mert a FIDESZ-es gőzhenger nem állt volna meg e csavar nélkül. Pártpolitikai szempontból annyit jelent ez, hogy a FIDESZ frakcióban fellélegezhetnek, mert a szabadságok kivételénél eggyel több emberre lehet számítani a padsorokban, hogy meglegyen a szükséges többség. Hogy mit jelent Szarvasnak és a körzetnek, az majd kiderül. A kívánságlistánk így kezdődik: M44. Szóval semmi komoly.

Főműsoridőben önkormányzati képviselőket és polgármestereket választottunk. Ahogy azt a tévében 19 órakor, 0%-os feldolgozottság mellett Szíjjártó Péter kijelentette, egyetért kormánypárt és ellenzék abban, hogy ez a választás nem csak egy szimpla választás, hanem az eddigi kormányzati munka értékelése is. Bátor mondat volt, nem feltételezem, hogy előre tudta az eredményeket:) Amennyiben ez tényleg elhangzott az ellenzék szájából is, ennek értelmében elégedettnek mondható a magyar.

Kivéve Szentandrást, mert ott trónfosztás történt, és kikiáltották a Szentandrás-Furugyi Független Köztársaságot. Érezhető volt már a két héttel ezelőtti választásokon, hogy Szentandráson készül valami. A Jobbik nagyon otthonosan mozgott a terepen. Sikerült megszólítani a helybelieket úgy, hogy a nagyközségben nem tudták kijátszani az egyik fő ütőkártyájukat, a cigánybűnözőset, mert a faluban nincs cigány. A hiba más készülékben lehet.

Elnézést, hogy Szarvas előtt foglalkozom Szentandrással, de egyrészt szentandrási lévén az egyik szemem mindig ott van, másrészt Szarvason semmi izgi nem történt. Érdekes metamorfózisnak lehettünk tanúi, mikor az addig jobbikosok, vagy jobbikosnak gondolt személyek – akikről természetesen nem tudjuk, hogy lapul-e párttagkönyv a zsebükeben, vagy sem –  függetlenként tűntek fel a választási névjegyzékben, ami nagyon jó stratégiai húzás volt, cdakúgy, mint az, hogy csak apró betűvel jegyezték meg, a Jobbik támogatásával indulnak, mint pl. Sinka Imre polgármester is. Igazolja ezt az is, hogy a Jobbik jelöltjei a 18-as listáról csak a legutolsó helyeken landoltak, azaz a vállalt jobbikos párttagság nem jelentett előnyt. Itt valamiért váltani akartak. A FIDESZ-es jelöltek közül Hévízi Róbert szerepelt a legjobban, mégpedig annyira jól, hogy az egyébként polgármesteri címet szerző Sinkát is megelőzte. Ha a helyi FIDESZ jobban méri fel az előjeleket, és esetleg Hévízit indítja a polgármesterségért, akkor megkockáztatom, hogy most kormánypárti vezetője lehetne Békésszentandrásnak. Teszem ezt azért, mert nincs leváltó hangulat, ill. a körzetben csak ott tudott független nyerni, ahol nem indult FIDESZ-es, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ő gyűjtött a legtöbb egyéni szavazatot.

Az előbbiekhez képest gyakorlatilag nincs hírértéke a Szarvason történteknek, de azért megjegyeznénk, hogy a várost az itteniek véleménye szerint Babák Mihálynak kell tovább vezetni. Divatos dolog szidni, nem divatos dolog szeretni, de a 70 százalék az 70 százalék. A harminc százaléknak és a Hivatal dolgozóinak mindössze az a jó hír, hogy berekedt. Az önkormányzat összetétele a newjság korábbi prognózisa szerint alakult, azaz a FIDESZ-es jelöltek, Besenczy Zoltán, Giricz Katalin, Dernovics László, Hetényi István, Hodálik Pál, Kiszely Mihály, Lázár Zsolt, és nem utolsó sorban Lohr Gyula telibenyerték az egyéni körzeteket. A három listás helyen egyenlő arányban osztozik a Jobbik (Gajdos Attila), az MSZP (Földesi Zoltán) és a Nagycsaládosok Egyesülete (Józsa Vilmos).

A kisebbségi önkormányzati választáson a cigányok és a szlovákok választhattak képviselőket. A cigányokat Varga József, Rostás Zsolt, Varga Sándor és Romhányi Tiborné képviselheti. A két Varga a LUNGO DROM, a másik két képviselő az RPT, RPM, CSZOSZ támogatásával indult. A szlovákoknál barátságos meccs volt, mindegyik képviselőt, Mótyán Tibort, Medvegy Pálnét, Frankó Annát és Kmotricza Margitot is a Szlovák UNIÓ jelölte.