Szarvasi minisztériumok 2010-től

101007testulet

101007testuletVége a választásoknak, lejárt az kifogások beadásának a határideje. Jövő pénteken átadják a megválasztott képviselőknek a kinevezésüket, miszerint  Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a következőképpen fog kinézni: Babák Mihály polgármester, Besenczy Zoltán, Dernovics László, Giricz Katalin, Hetényi István, Hodálik Pál, Kiszely Mihály, Lázár Zsolt, Lohr Gyula, Gajdos Attila, Földesi Zoltán, Józsa Vilmos.

Már lehet gondolkodni, hogy hogy állnak fel a Képviselő-testület munkáját segítő bizottságok. Bizottságok jönnek, bizottságok mennek, bizottságok olvadnak össze és válnak szét, nehéz jóslatokba bocsátkozni, hogy mi lesz, de egy valami biztosan lesz valamilyen formában, mégpedig a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság. Ez a bizottság hagyományosan az ellenzék kezében van a városban hosszú ciklusok óta, az elnöke pedig kötelezően a Testület tagja. Jól működött ez így, nem szaladtak zabba a lovak.

Eddig Kozák Imréné volt az elnöke, ám most, hogy a képviselők számát lecsökkentették hat fővel, ő is a karcsúsítás áldozatává vált, mivel az MSZP lista második helyezettjeként már nem jutott képviselői székhez. Felmerül a kérdés, hogy ki lesz az a bátor ellenzéki képviselő, aki be meri vállalni a szarvasi Pénzügyminisztériumnak, a bizottságok bizottságának a pénzügyi szakértelmet igénylő irányítását. Az egykori tagok közül jelenleg Hodálik Pál maradt képviselő, ill. Gajdos Attila, akik eddig is részt vett a bizottságban külső tagként, és lett most új képviselő. Hodálik Pál a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság elnöke volt, vélhetően marad is, ugyanis az a bizottság ülésezik a legtöbbet, oda kell a fiatal, teherbíró ember, akiről ráadásul a vasárnapi népítélet úgy döntött, hogy jól is csinálta a dolgát. Ha ahhoz a szép hagyományhoz ragaszkodik a Testület, hogy ellenzéki elnököt akar, akkor egy ember jöhet szóba, Gajdos Attila, jobbikos képviselő, aki már az elmúlt ciklus alatt belekóstolt a bizottság munkájába. Neki, és pártjának, a Jobbiknak van Szarvasra kialakított gazdasági programja, amiket a kampányban hallhattunk is, és amihez így befolyást és pénzt is szerezhet a bizottság elnökeként.

A következő bizottság, aminek nem lesz könnyű elnököt találni, az az Ügyrendi (és Jogi) Bizottság lesz, aminek eddig Dr. Molnár Mihály volt az első embere. Mivel ő nem indult a választáson, így egyetlen jogásza nélkül maradt a testület. Ezt külső taggal át lehet hidalni, nem annyira kényes dolog, mint a pénzügyesek helyzete.

A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságban ülők – Hodálik Pál, Giricz Katalin, Hetényi István – többnyire maradtak, csakúgy, mint a többi jelenlegiben, a Népjólétiben (Lázár Zsolt, Lohr Gyula, Földesi Zoltán), a Művelődési és Oktatásiban (Földesi Zoltán, Lohr Gyula), a Turisztikaiban (Hetényi István), az Ifjúsági és Sport Bizottságban (Giricz Katalin és egy Nagycsaládos). A  Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság exelnöke, Galambos Imre, nem indult a választásokon, ott most csak Dernovics László van a régiek közül. Galambos Imre alapossága hiányozni fog onnan, de majdcsak jönnek a fiatal zöldek.

A 4 tagú kisebbségi önkormányzatok közül a szlovákoknál biztos nem lesz vita, velük szemben a cigány kisebbségi önkormányzatnál nem lesz teljesen sima a pálya, mert tapasztalható némi feszültség a régi és az új tagok között.

***Kedves Hölgyeim és Uraim! Kicsi ez a város a személyeskedéshez. Egyre több cikkhez lehet hozzászólni, ami azt jelenti, hogy egyre több személytelen személyeskedést kérnek levenni a sértettek, vagy a jogkövető olvasók. Szeretném a hozzászólásokat továbbra is engedélyezni, de ezentúl kénytelen leszek az automatikus közzétételüket visszavonni, ill. adminisztrátorok engedélyhez kötni. Babák Zoltán***

{jomcomment}