Connect with us

Kék hírek

Ítélet született a késsel megfenyegetett halőr ügyében

A Szarvasi Városi Bíróság 2010. október 27-én ítéletet hozott annak a 25 éves helyi férfinek az ügyében, aki 2010. június 02-án felfegyverkezve követett el önbíráskodást Szarvason.

2010. június 02-án egy szarvasi férfi két társával az egyik helyi áruház parkolójában megszólított egy hivatásos halőrt, akitől a férfi lefoglalt horgászbotjai iránt érdeklődtek, kérték, hogy azokat adja vissza neki. A halőr elmondta, hogy azok csak akkor kerülhetnek vissza a birtokába, ha az FM Hivatal által kiszabott bírságot kifizette. Amennyiben nem fizeti ki a bírságot, akkor a horgászbotok megsemmisítésére kell intézkednie. Ezt meghallva a férfi előkapott egy kést, fenyegetően előrelépett és fennhangon kiabálta, hogy ha nem kapja vissza a botokat, akkor elvágja a torkát és elrendezi a családját. A férfi csak akkor hagyta abba a fenyegetőzést, miután meglátta a hivatásos halőr szolgálati fegyverét. Ezután kerékpárjával sietve távozott, úgy hogy közben tovább fenyegetőzött.

A Szarvasi Városi Bíróság a vádlottat „felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás” bűntettének kísérlete, valamint más bűncselekmények elkövetése miatt 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől. Az ítélet nem jogerős.

Szarvas, 2010. november 03.

Oltyán Sándor r. alezredes sk.
rendőrségi főtanácsos
kapitányságvezető
Rendőrkapitányság
Szarvas

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Fotó: police.hu Fotó: police.hu

Négy tő kender a garázs mögött

Szarvas

Méhkaptárokat lopott apa és fia

Csabacsűd

Fotó: Police.hu Fotó: Police.hu

Szóváltásból késelés Szarvason

Szarvas

Fotó: police.hu Fotó: police.hu

Elfogták a szarvasi rablás gyanúsítottjait

Sajtóközlemény

Hirdetés

Archívum

2010. november
h k s c p s v
« okt   dec »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Kategóriák

Friss

Connect