Imahét után ételosztás

110128etelosztas

110128etelosztasÉtelosztással ért véget az ökumenikus imahét, amin evangélikus, református és katolikus lelkészek, plébánosok tartottak istentiszteleteket a szarvasi templomokban. Az imahét perselypénzét a szarvasi szegény családok megsegítésére fordították egy közös ételosztási akció keretében, ahol Seidl Ambrus katolikus plébános, Pentaller Attila református lelkész, Lázár Zsolt az ótemplomi, és Laczi Roland, az újtemplomi evangélikus gyülekezet lelkésze mérte az ételt. Nekik a gyülekezetek önkéntesei segítettek ebben. A menü a szokásos volt, babgulyás és székelykáposzta. Lázár Zsolt elmondása szerint most jöttek el legtöbben a meleg ebédért, nagyon hamar elfogyott az étel, a későn érkezőknek már alig jutott. Természetesen ezúttal a babgulyás volt a nyerő, mert ebből csináltak kevesebbet.

Az imahét nyolc estén át tartott, aminek során mindegyik szarvasi gyülekezetnél majdnem teltház volt.