Gólyák és emberek harca

110402feszek

110402feszekKüzdelem folyik a gólyák, az emberek és az emberek között Szarvason. Néhány napja az ablakon kitekintve látom, hogy a Szabadság utca elején, az első és második szint magasságában gólyák repülnek az emeletes házak között ágakkal a csőrükben. Gondolkodtam is rajta, hogy egyszer letáborozok az ablak előtt és lefényképezem ezeket az urbánus madarakat választott városi környezetükben, de úgy néz ki, hogy belőlem hiányzik a Máté Bencében meglevő kitartás, mert egykettőre feladtam az ötletet, még otthoni körülmények között is. Azt persze nem gondoltam, hogy ezek a gólyák mennyire foglalkoztatják a szarvasiakat, mekkora indulatokat korbácsolnak városszerte, sőt Babák Mihály polgármesternek már Kanadából írtak egy könyörgő hangú e-mailt, hogy vesse be tekintélyét, hogy véget érjen a régi Rendőrség kéményén lakó gólyák kálváriája. Azóta engem is többen felhívtak, ill. küldtek levelet, hogy írjunk róla.

A régi Rendőrség, most Bau-Lux Fürdőszobaszalon kéményén levő fészket a szomszéd megfelelő természetvédelmi engedély ellenében elbonttatta, mert ahogy azt a gólyavédőknek az egyik természetvédelmi szervnél  mondták, “hogy nem szeretnék, ha ott fészkelne a gólya”. A kéményhez tartozó ingatlan tulajdonosa, akit a szomszéd időközben beperelt gólyafészek-ügyben mert a Földhivatal tetején egy másik kéményre feltett egy kör rácsot, sőt, ágakkal megpróbálták kicsit vonzóbbnak is beállítani, hátha átszoknak a gólyák oda.

Azonban a gólyák is valószínűleg úgy vannak ezzel, mint mi lennénk, ha hazaérve a zsebünkben turkálva konstatálnánk, hogy elveszett a kulcsunk, és mindenáron valami megoldást keressünk arra, hogy lakásunkba jussunk, mert szeretünk a saját ágyunkban aludni, és véletlenül sem kéredzkednénk be a szomszédhoz.

A versenyfutás a gólyák és az őket az emberi jog szerint kilakoltató emberek között már közel két hete folyik. A gólyavédők, akik napról-napra figyelemmel kísérik a gólyák építési és az emberek bontási munkálatait, megértik, hogy “biztos kellemetlen a gólya ürüléke, a lepotyogó eleségek (vakond, sikló, béka…), de akkor találjanak ki egy olyan megoldást, melyre a gólyák nem tudnak építeni fészket”, ahogy írta azt a newjságnak egyik olvasója.

Részletes leveléből kiderül, hogy a gólyák kálváriája tavaly tavasszal kezdődött, amikor a fészket áthelyezték a szakorvosi rendelők udvarán levő kéményre, ám a gólyák akkor is ragaszkodtak a megszokott helyhez, új fészket építettek, tojást raktak, kiköltöttek, majd családostól elvonultak Afrikába. Arról nem értesülhettek hosszú utazásuk és nyaralásuk alatt, hogy fészküket november 23-án lerombolták, és egy vasszerkezettel bevédték a kéményt, hogy ne tudjanak ismét ráfészkelni. Idén március 23-án megérkezett az első gólya, és elkezdett építkezni, majd megjött a párja és immár ketten vívják a szélmalomharcukat. A gólyavédők felvették a kapcsolatot a Magyar Madártani Egyesülettel, a Körös-Maros Nemzeti Parkkal, ill. a gyulai Környezetvédelmi Hatóságot, de a gólyák üldöztetése jogszerűnek tűnik. Hogy a másik oldalról is megvizsgáljuk a dolgot, két házzal arrébról biztos nem zavaró, sőt, aranyos egy ilyen gólyaszomszédság, közvetlen közelről csak az tudhatja, aki ott lakik.

2011. 04.03. Mivel a cikk szombaton íródott, az utolsó előtti két kép a sétáló gólyáról és a lebádogozott kéményről vasárnap kora reggel készültek. Hamarosan ki fog derülni, hogy a szerencsétlen gólyák átköltöznek-e a Földhivatal kéményére szerkesztett új fészekaljra, vagy nem veszik a lapot és tovább próbálkoznak a lehetetlennel. Ez utóbbi esetben a kémény tulajdonosának megoldódik a téli tüzelőgondja, viszont 2-3 kisgólyával kevsebb indul ősszel Afrikába.

2011.04.04. A “felszabadulás” ünnepe volt valamikor, és ismét az lesz mától a gólyarajongók körében is, ugyanis madaraink az új helyen igazgatják már fészküket.


{jomcomment}