Connect with us

Sport

A női kézilabda remek hírverése

110407kezilabda

110407kezilabdaA hazai oldalon Hajdu Andrea és Tantucz Szandra, a vendégeknél Hornok Réka, Dinya Anna, Bohrát Éva és Rácz Orsolya kényszerült kihagyni a megyei női kézilabda-bajnokság szombat délelőtti kistérségi rangadóját.

Az első félidő javarészében fegyelmezett védekezéssel rukkoltak ki a csapatok, nem csoda, hogy egyik sem tudott ellépni a másiktól. Rendre a szarvasiak jártak előrébb, de a vendégek polipként tapadtak rájuk. A 14. percben jelzett először kétgólos hazai előnyt az eredményjelző (7–5), azt követően tartósan is megmaradt a „két-három fás” különbség, sőt szünet előtti utolsó percre ötre duzzadt a fór. Ebben közrejátszott Zelei Bernadett gólerőssége, és Kasik Gabriella kapusteljesítménye, aki bravúros védéseivel elbizonytalanította a gyomaendrődi lányokat.

Amilyen jól zárták az első játékrészt a vendéglátók, olyan prímán kezdték a másodikat a vendégek. Sorra dobták góljaikat, miközben Botos Zsanett „lehúzta a rolót” a kapuban. Ennek következtében a 41. percben előbb utolérték, majd a helyiek kisebb rövidzárlatát kihasználva, Bácsi Kitti találatával a vezetést is átvették (16–17). A gyomaendrődiek előnye azonban kérészéletűnek bizonyult, mert a szarvasiak, az élvonalbeli múlttal rendelkező Zelei Bernadett eredményessége révén gyorsan visszavették a vezetést. A folytatás rendkívül izgalmasan alakult. Bár 26–23-nál eldőltnek látszott a meccs, Lakatos Tibor együttese nem adta fel, és az utolsó pillanatokig kétségessé tette a találkozó végkimenetelét.

A hazai gárda összességében azzal múlta felül a jól és lelkesen játszó vendégeit a változatos, helyenként színvonalas derbin, hogy mindkét játékrész finisében jobban „odatette” magát ellenfelénél.

Száva Flórián: – Minden dicséretet megérdemelnek a lányok, mert a sérülések ellenére szívüket-lelküket kitették a győzelem érdekében.

Lakatos Tibor: – Kemény, hajtós mérkőzésen mindkét csapat jó formában kézilabdázott. Végül az döntött a hazaiak javára, hogy mindkét játékrész finisében jobban összpontosítottak játékosai.

Szarvasi NKK–Gyomaendrődi NKSE 27–25 (13–9)

Megyei női bajnoki kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 70 néző. Vezette: Moldován, Ökrös L.

Szarvas: Kasik – Csery 2, Fulajtár, Molnár 3, Zelei 13, Pljesovszki 4, Ábrahám 1. Csere: Juhos (kapus), Rubinstein 2, Kovács Á. 2, Kovács F., Farkas, Kovács H. Edző: Száva Flórián.

Gyomaendrőd: Botos – Farkasinszki Z. 3, Narancsik 3, Nagy B. 2, Fekécs 1, Gellai 3, Bácsi 5. Csere: Zsilinszky (kapus), Farkasinszki M. 2, Mag 1, Földi 1, Kurilla 4, Hunya. Edző: Lakatos Tibor.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2011. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kategóriák

Friss

Connect