Connect with us

Blog

Pi(a)ci körkép

110418piac

110418piacAhogy egyre jobb az idő, egyre szívesebben megyek a piacra. Talán a sok szép virág és a sokszínű gyümölcs és zöldség választék az oka, nem tudom. A lényeg, hogy ez nemcsak hasznos, hanem meglehetősen szórakoztató elfoglaltság, ha egy kicsit nyitottabb szemmel jár az ember.

Biztos nálatok is nagy piaci élet van, és lássuk be: piacra járni egy életforma. Eddigi „megfigyeléseim” alapján különböző karaktereket sikerült beazonosítanom, mint valami természettudósnak egy esőerdőben. Szóval vannak a nénikék, bácsikák csoportja, akik viszonylag szerény kínálattal jelennek meg, ezzel is kiegészítve az aprócska nyugdíjukat, de ne tévesszen meg bennünket a visszafogott árumennyiség és megjelenés, mert ezeknél az eladóknál kincsekre lehet bukkanni. Legyen az jóféle tojás, vagy házi tészta, esetleg szuper friss spenót: a legfontosabb, hogy egy-két kedves szóért cserébe nemcsak jó termékekhez juthatunk, hanem remek beszerzési forrásokra is szert tehetünk.

Aztán ott vannak a nagyhangú, profinak számító zöldségesek, akik rendelkeznek egy kis üzlettel valahol a városban, de ott vannak minden piacon, legyen tél vagy nyár. Joviális figurái ezek az emberek a piacoknak, akik nem restek éjnek évadján kimenni a nagybanira és hozzák a lehengerlő mennyiségű árut. Örök igazság: a zöldség és gyümölcs csak nagy mennyiségben adja el jól magát. Szóval ezek a harsány fickók komoly élettapasztalattal rendelkeznek és ezt szívesen és hangosan megosztják mindenkivel. Szerintem ők azok a karakterek, akik bárhová születnek ezen a bolygón, vagy bármikor is jönnek a világra mindig ilyen foglalkozást választanak maguknak, vagyis vérbeli kereskedők lesznek.

A nénik – bácsik csoportja és a profi zöldségesek közt foglalnak helyet azok a nyugdíjas eladók, akik ugyan több áruval jelennek meg, mint kortársaik, de nem „klasszikus” zöldségesek. Nálunk csak egy ilyet ismerek, de nagyvárosi piacokon már sok hasonlót láttam. A nálunk lévőknek (elnézést a kifejezésért) a Lopós banyák nevet adtuk, mert látszólag két idős nénike, akikről azt sem mondanánk meg, hogy kettőig tudnak-e számolni, de igazából dörzsölt, rafkós két nőszemély. Korábbi piaclátogatásaink alkalmával vásároltunk tőlük egyszer-kétszer, de mindig át akartak vágni. És persze mindezt nagy ártatlan ábrázattal tették. Nem 5 forinttal akartak megrövidíteni, hanem százas tételekkel. És ha ezt megcsinálják egy nap kb. ötször, akkor máris közel 1000 Ft tiszta, adómentes jövedelmük van, vagyis a helypénz már bőven visszajött. Ezért bosszúból sosem vásárolok náluk. Még akkor sem, ha csak náluk van egyedül kapor az egész piacon és nagyon kéne, nos, még akkor sem. Csak azért sem. Inkább nem főzök olyat, amibe kapor kéne, de akkor sem veszek tőlük semmit. És mivel olyan álszent módon akartak többször is megvágni, ezért édes bosszúmat még azzal is tetéztem, hogy minden ismerősömnek elmondtam milyen arcátlan két fúria Nem vagyok rá nagyon büszke, de ennyit megérdemeltek a lopós banyák. 😉

Ha jobban szétnéztek a piacon, akkor lehet látni egy-két olyan eladót, aki bóvlikat árul. Régebben többen voltak, de a kegyetlen piaci törvények megtizedelték a számukat. Még itt-ott lehet látni egyet, kettőt, de a bóvlisok kora reményeim szerint lejárt.

Aztán nem szabad megfeledkezni a lomisokról sem. Ők igazi kalandorok a piacozók világában. Számtalan elképesztő történetet tudnak mesélni arról, hogy hol és hogyan jutottak hozzá a kincset érő lomi-hoz, de azért fogadjuk fenntartással a sztorikat. Azért jókat lehet velük beszélgetni, alkudozni, és persze igazi kincseket lehet találni az árujuk között. Úgy vettem észre, hogy a lominak mostanság felfelé ível a sikere. Az ok talán ott gyökerezik, hogy az emberek egyre kevesebb pénzből gazdálkodnak, és bizony vannak olyan tárgyak, amelyeknél nem feltétlenül fontos, hogy újak legyenek, de egy háztartás nem tud nélkülük boldogulni. Megmondani sem tudnám, hogy hány tálam, tálcám, vázám és kaspóm származik a lomisoktól. Persze vannak olyan bátor vevők is, akik komplett háztartási kisgép parkot vettek már így, én azonban nem vagyok ilyen merész. Ha valami gáz van, hol javíttatod meg? Az az igazság, hogy jó, megbízható és hozzáértő háztartási kisgépszerelőt találni ma már egyenlő a szivárvány lábánál elhelyezkedő mozsárnyi arany megtalálásával.  

A lomisok családjába tartoznak a turisok is. Amikor először láttam őket a piacon nagyon meglepődtem, bevallom nem számítottam rájuk, de úgy látszik van rájuk igény. És ami engem mindig lenyűgöz, hogy a település minden kasztjába tartozó nők örömmel és kéjjel vetik bele magukat a keresgélésbe. Pedig itt még falak sincsenek, amelyek takarnák a szenvedélyüknek élő asszonyokat. Kábé olyan felszabadító élmény lehet ez számukra, mint amikor a fűző lekerült a feminista nőkről, amely a férfiúi elnyomás szimbólumává vált.  

Talán nem éppen szerencsés a lomisok, vagy használtcikk kereskedők közé sorolni a szerszámkereskedőket, de talán ennek a rétegnek a perifériáján foglalnak helyet. Ahogy piacról piacra hordozzák az árujukat, amelyeken lassan látszik is a sok megtett kilométer, valahogy az elhasználtság érzetét keltik. Mindig élvezettel figyelem a főként férfiakból álló vevőközönségüket. Tisztára olyan, mint a turizó nők, csak ők nem ruhákat válogatnak, hanem szerszámokat. ☺    

És ha már a ruháknál tartunk, akkor nem szabad megfeledkeznünk a ruházati piacosokról sem. Változó minőségű és mennyiségű, illetve árú a kínálatuk, de az ő esetükben is érvényes az „aki keres, talál” szólás. Mi főként a gyerekeknek szoktunk vásárolni tőlük, leginkább sapkát, kesztyűt, zoknit, harisnyát, bélelt nadrágot, stb. Eddig még nem csalódtunk és jókat lehet velük beszélgetni is. Inkább nők foglalkoznak ezzel a „mesterséggel”, de éppen ezért lehet bízni a véleményükben és tanácsaikban.

Örömmel vettem észre, hogy a kisebb piacokra is visszatértek a húsáruk. Épp a múlt héten találkoztunk egy ínycsiklandó sonkákat és oldalasokat, kolbászokat áruló férfival, akivel beszédbe is elegyedtünk. A tőle vett oldalas a mi ízlésünknek egy kicsit sós volt, de kiáztatva isteni zöldbableves lett belőle. Már le is beszéltük nála a húsvéti sonka kérdését. Szóval egyre több helyen fordulnak elő a saját hízlalású, vágású és feldolgozású termékek, aminek én nagyon örülök. Szívesebben támogatom a kisembereket, mint a multikat. És ha egyszer csalódom benne, akkor majd mástól fogok venni utána sonkát. Ez ilyen egyszerű.

Végül, de nem utolsó sorban pedig minden piac elengedhetetlen résztvevői a virágosok. Rájuk is érvényes, ami a zöldségesekre: van, aki egy egész boltnyi áruval jön, és van, aki csak néhány csokor virágot, vagy néhány cserép szobanövényt hoz. Színes egyéniségek a szó minden értelmében. Számos itthoni virágom köszönheti nekik az életét, mert a jótanácsuk nélkül a biztos halál várt volna rájuk. Szóval van remény, ezt a virágaim bizton állíthatják. És ami nem elhanyagolható, hogy a jótanácsért egy fillért sem kértek. Cserébe viszont mindig náluk veszem a petúnia palántákat.

Ha valaki magára, esetleg egy ismerősére ismert, akkor az biztos nem a véletlen műve! Mert járjunk bárhol ezen a földön, a piacok világa örök.

Jövő héten a piaci vásárlókról írok nektek.

Nóra

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2011. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kategóriák

Friss

Connect