Kutatás fejlesztés

110810haki

110810hakiKözös fejlesztési projektbe fogott a Halászati és Öntözési Kutatóintézet a temesvári Bánáti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemmel és a szintén temesvári Gépfejlesztési Kutatóintézettel együtt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében. HUROFISH projekt során felújításra kerülnek a HAKI kísérleti halastavai, amik még a 70-80-as években a FAO támogatásával létesültek. Akkor világszínvonalon készültek el ezek a tavak, de azóta állapotuk a rendszeres karbantartások ellenére leromlott, a töltéseken átszivárog a víz. Egy-egy ilyen gátszakasz felújítása is többmilliós nagyságrendű, ami a jelenlegi forráshiányos időszakban lehetetlen lenne.

A projekt nyitórendezvényét tegnap tartották a HAKI Konferenciatermében, amire a magyar résztvevőkön kívül a temesváriak is eljöttek. A felek bemutatták intézményeiket, ill. a projekt kiinduló állapotát.

Dr. Váradi László, a HAKI főigazgatója abbéli reményét fejezte ki, hogy a folyamatos költségvetési elvonások következtében az Intézet nem roggyan meg annyira, hogy a felújítások befejezését veszélyeztetné. A lerobbant infrastruktúra felújításától azt reméli, hogy új lendületet adhat a tavas haltenyésztési kísérleteknek, mert ilyen infrastruktúrája nagyon kevés intézetnek van, és esetleg külföldi kutatókat, kutatási projekteket is ide lehet vonzani. Igaz, hogy Romániának van tengere, ill. egy nagyon gazdag Duna-deltája, de ennek ellenére sincs mivel büszkélkednie, mert a két ország karöltve kullog az utolsó helyeken az egy főre vetített halfogyasztás terén. Ennek javításában nagy szerepe lehet a zárt- ill az intenzív rendszerű haltenyésztés minél szélesebb körben történő beindításának, aminek további elméleti és gyakorlati alapjait az ezeken a tavakon lehetne lefektetni.