2012 első olvasatban

120119pmh

Meglehetősen hosszú és unalmas testületi ülés elé néztek csütörtökön képviselőink. A tíz napirendi pont és vagy harminc bejelentés között az első a költségvetés első olvasatának megvitatása volt. Dr. Melis János tájékoztatása szerint a város költségvetésének 2012-es mérlegfőösszege 3561157 ezer forint lesz.

A vita viszonylag vitamentesen zajlott le, ám a 2011-es költségvetés soraiba kapaszkodva Földesi Zoltán egy kis aktuálpolitikát az ülésre csempészve próbálta fenntartani az éberséget.

120119pmh

Történetesen Földesi képviselő úr a közelmúltban lezajlott EU-s zászlóégetéssel kapcsolatban emelte fel szavát. Emlékeztette a képviselőtársát arra, hogy a városban megvalósult fejlesztések nem jöhettek volna létre uniós pénzek nélkül és a teljesség igénye nélkül felsorolt vagy négymilliárdnyi beruházást.

Mai tudásunk szerint 2012-ben 3215848 ezer forintot fordítunk fejlesztésre az EU-s pénzekből, vette át a szót Babák Mihály polgármester. Ez az alap, az extrákra meg majd pályázunk még, mondta városunk első embere, majd hozzátette, ez a város igyekszik lefejni a tehenet, amennyire csak lehet. Az Unió nem az ellenségünk hanem nagyon fontos forrásunk.

Gajdos Attila az előtte szólókra reagálva kijelentette, hogy jó lenne egy mérleget vonni az EU előnyeiből és hátrányaiból, hiszen a támogatásokért cserében lemondtunk egy csomó bevételi forrásunkról, mint pl. a vámok. A zászlóégetés annak szólt, hogy az EU-ból olyan dolgokba szólnak bele, amihez semmi közük.

A kis intermezzó után a testület egy tartózkodás mellett elfogadta a fekete-fehér számokat. Annak, hogy Gajdos Attila miért tartózkodik immár többedszer valamilyen nagyobb lélegzetvételű döntésnél, utánajárunk. Márpedig az, hogy nullára hozzák a költségvetést bevételi és kiadási oldalát, és ami sok önkormányzatnál álomszámba megy, vállalhatónak tűnik.

A fenti kép tegnap, de nem a költségvetés elfogadásánál készült.

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/reklamures.