Negyven percig élt a remény

120313kezi

120313keziAz NB II-es női kézilabda-bajnokság tavaszi harmadik fordulójában az éllovas Abony látogatott az Alkotmány utcai sportcsarnokba. A szarvasi hölgyek 40 percig bírták a tehetséges fiatalokból álló vendégek által diktált tempót, aztán „behódoltak” a bajnokság során még pontot sem vesztő listavezetőnek.

A találkozó első gólját a vendégek szerezték, de a szarvasiak szívósan tapadtak rájuk. Sajnos igyekezetükből rendre csak egyenlítésre futotta, mert amikor átvehették volna a vezetést, kivétel nélkül rossz döntéseket hoztak. Az ezen a szinten rendkívül olajozott játékot produkáló abonyiak a 18. percre három találattal megugrottak, és lendületüket Száva edző időkéréssel sem tudta megállítani. A listavezető 15–10-es vezetésénél úgy tűnt, kifogyott a szél a hazaiak vitorlájából, az utolsó öt percben megnyitott hajrával mégis nyílttá tudták tenni a küzdelmet a folytatásra.

Szünet után is Zelei Dettiék kapták el a fonalat jobban. Gyorsan felzárkóztak egy gólra, 19–19-nél pedig utol is érték a vendégeket. Az egyébként is lelkes nézők persze azonnal tűzbe jöttek a hirtelen jött esély láttán, és fergeteges bíztatásba kezdtek. Mindez azonban most sajnos nem segített. 20–20-as állásnál háromszor támadhattak a lányok a vezető gól megszerzése érdekében. Mindhiába. Ehelyett a 42. percben ismét hárommal jártak előrébb az abonyiak, és ez megtörte a mieinket, akik hitük mellett mintha erejüket is elvesztették volna az utolsó negyedórára.

A szarvasiak hozzáállása és lelkesedése példaértékű volt ezen a találkozón is, de a képzettebb ellenféllel szemben hatványozottan kiütköztek a sebezhető pontjai, így ezúttal csak tisztes helytállásra futotta.

Száva Flórián: – Húsz-huszas állásnál volt három lehetőségünk, hogy átvegyük a vezetést. Sajnos nem sikerült, a vendégcsapat pedig sokkal rutinosabb, összeszokottabb és jobb annál, hogy ezt ne használta volna ki…

Szarvasi NKK–Abonett KC Abony 27–33 (14–17)

NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 230 néző. V.: Juhász, Szilágyi. Szarvas: Kasik – Kovács F. 3, Molnár 7, Hajdu, ZELEI 9, Janis, Ábrahám 1. Csere: Juhos (kapus), CSERY 6, Farkas K. 1, Körmendi, Precskó. Edző: Almási László, Száva Flórián. Az Abony legjobb góldobói: Kövér 11, Halasi 8, Sowunmi 6.

Juniorok: Szarvas–Abony 15–43.