Minden út az Ótemplomba vezet

130503belvaros

A felvonultatott tűzerőből az derült ki, hogy mindkét oldal háborúra készül de ennek ellenére meglepően békésen telt az a lakossági fórum, amit a Polgármesteri Hivatal körtermében rendeztek csütörtökön a városközpont felújításával kapcsolatban. A város részéről eljött a kivitelező konzorcium minden képviselője, míg az érintettek üzlettulajdonosok, ill. lakók közül is majd mindenki képviseltette magát.

A helyzet ellentmondásos. A belvárosra tényleg ráfér egy alapos tuning, de ezt, hogy Babák Mihály polgármester szavaival éljünk, nem lehet helikopterről megcsinálni. A kereskedők a megélhetésüket féltik. Attól tartanak, hogy a túrás alatt a vevőik elmennek a multikhoz, ill. sokan nem voltak tisztában azzal, hogy mi is lesz a végeredmény, mikor elvonulnak a munkagépek, sétálóutca, vagy autóval is átjárható lesz a Béke-Deák közötti szakasz?

Miután nagy vonalakban bemutatták a munkákat, a kivitelező konzorcium mindhárom tagja, az Integrál Zrt. nevében Bődi Péter, a Swietelsky képviseletében Nagy Tibor, és Képíró János a Kolas projektfelelőse is ígéretet tett ara, hogy törekedni fognak arra, hogy az utat járhatónak hagyják legalább fél sávon. Persze biztosan lesznek olyan pillanatok, amikor le kell zárni. Ezt igyekeznek majd a hétvégékre ütemezni, de ember tervez, közműhálózat végez. Amikor az ivóvízhálózatot annak idején megcsinálták, nem készültek rajzok róla, így most majdnem teljesen vakon turkálnak.

Nézzük a végeredményt! Lesz egy szép sétálóutcánk. Kevesebb fával, mint ahogy azt szeretnénk, de majd a végén meglátjuk, milyen lesz. Sajnos a fák holocaustja, úgy néz ki, folytatódik. Néhány öregebb fán ismét feltűntek a sárga ikszek, ami baljóslatú jövőt sejtet. A fákkal egy baj van. Baromi lassan nőnek, nem úgy, mint a fű a kertben. Akkora árnyékot, ami alá egy négytagú család be tud húzódni, hogy elnyaljon egy fagyit, 20 év múlva adnak, már ha földbe ültetik. Ha dézsába, akkor korlátozott méretűre lehet engedni a növekedését. Viszont visszavonhatatlan eredményt is hozott a fórum. Végre dézsának neveztük a dézsát, ami így ízlelgetve, igazán szép szó, nem planténernek, amit valószínűleg azért kreáltak a kereskedők, hogy a dézsát ezzel a névvel több pénzért tudják eladni.

Pont lett téve néhány lebegő kérdésre is, pl. arra, hogy mi lesz a Csalló közzel. Semmi. Mi lesz a Kossuth utcából? Egy nyomon járható marad, 30-as korlátozást vezetnek be és parkolók lesznek kialakítva, amik használatáért nem szed a város parkolódíjat. Öt évig biztosan nem. Utána gyanús. Babák Mihály eltökéltnek tűnik abban, hogy ebből bevételt szeretne generálni. Addigra, ha a benzin 1000 lesz, egyébként is megtanulunk kerékpározni, úgyhogy lehet, hogy nem fog annyira fájni. A kereskedők közül többen kiszámolták, hogy az a következő választási ciklus végére fog esni, és reménykednek abban, hogy visszavonulása előtt kicsit veszít majd lendületéből polgármesterünk.

Kijelenthetjük, hogy minden út a templomba vezet. Az Ótemplomba. 30 km/órával. A Kossuth utca is arra lesz egyirányú a Békétől kezdve, ill. a Vajda is a Szabadság utca felől. Az Ótemplom elől a Vasút utca felé lehet majd kihajtani.

Lesz egy szép zenepavilonunk is. Reméljük nem kerül több fába, mert pont ott olyan szép matuzsálemek vannak, amikért igazán kár lenne. Itt némi módosításra került sor, miután a Kossuth tér lakói nem mentek bele abba, hogy a nappalijuk helyén vezessen járda a pavilonhoz. Bemutatásra kerültek a szabadtéri bútorok is. Igazán ízlésesek és masszívnak tűnnek.

A fórum alig egy óra alatt -tűzszünettel- véget ért.