Egérinvázió: pusztítanak a földeken, ellepik a magtárakat és bejönnek a lakásokba

Forrás: www.haziallat.hu

A szarvasi Oryzanda Kft. 32 hektáros cirokföldjén az idei termés több mint kétharmadát nem a gazdák, hanem a güzüegerek és a mezei pockok aratták le. A rágcsálók túlzott elszaporodását már nem csak a földeken és a gabonaraktárakban, hanem a városi lakásokban is tapasztalhatjuk.

– A güzüegerek évek óta komoly problémát jelentenek számunkra, de az idei pusztítás egyszerűen brutális! – mondta Kovács Pál, az Oryzanda Kft. egyik tulajdonosa. – Ebben az évben 32 hektáron vetettünk cirkot, de aratni már nem is volt érdemes, mert az egerek legalább a kétharmadát megették. Pusztítottak a rizsföldjeinken is (130 hektáron termeljük ezt a növényt): a gátak mellett, a part mentén több méteres sávban teljesen letakarították a termést, a kár több millió forint.

A güzüegerek jelenlétéről méretes kupacok árulkodnak a szántóföldeken, gátoldalakon. Egy-egy ilyen földkupacba a kis rágcsálók sokszor 20-30 kilogrammnyi magot is összehordanak. Érdekes, hogy aztán ennek nagy részét meg sem eszik.

Arról, hogy a növénytermesztők miként védekezhetnek az egerek és a pockok ellen, dr. Demeter Pétert kérdeztük, aki a Szarvas környéki kistelepüléseken (Békésszentandráson, Csabacsűdön, Kardoson és Örménykúton) lát el falugazdászi feladatokat.

– A védekezés nehéz, ugyanis a rágcsálók ellen korábban használt szer engedélyezési okiratát két évvel ezelőtt visszavonták. Eseti engedélyt azonban lehet kérni a Békés Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságától abban az esetben, ha egy adott területen a rágcsálók nagyon elszaporodnak. A problémák egyik gyökerét én abban látom, hogy az utóbbi években, évtizedekben nagyon sok fasort kivágtak a határban. Ezeken a fasorokon pihentek és lestek áldozataikra éjszakánként a baglyok, amelyek nagyon sok apró rágcsálót megettek. Ha nincs fa, nincs honnan figyelnie a terepet a bagolynak, tehát nem tizedeli az egereket.

A rágcsálók számára a gabonaraktárak kiváló terepként szolgálnak, itt igazi terített asztal várja őket. A Mezőmag Kft. kákai telephelyén is komoly küzdelmet folytatnak az egerekkel.

– Háromféle módon védekezünk: a zárt helyiségekben gázosítással, a többi raktárban egérméreggel, az irodákban (mert már ide is bejöttek) pedig ragacsokkal – mondta Gazsó János, a Mezőmag Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a zsúfolt magtárakban nehéz az egerek irtása. Ráadásul ez a rágcsáló meglehetősen gyorsan szaporodik, négyhetente újabb és újabb generációk jönnek a világra, egyszerre 8-10 kisegér is születik. Egyben lehet bízni: ha jön az esős, nyirkos, hideg idő, akkor majd kipusztulnak.

Addig azonban még számíthatunk néhány találkozásra egy-egy kisegérrel. A városlakók közül is egyre többen panaszkodnak arra, hogy a rágcsálók bejönnek a lakásokba. Jelen sorok írójának is két alkalommal volt már ilyen vendége a nappaliban. Ráadásul azzal is szembesülnie kellett, hogy elkényeztetett macskái fittyet hánytak a hívatlan, cincogó látogatókra. Valószínűleg inkább Whiskast ettek volna.

Kép forrása: www.haziallat.hu