Connect with us

Békésszentandrás

Békésszentandrás Kupa 2013.

Békésszentandrás Kupa 2013.

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata a közelmúltban rendezte meg a hagyományos Békésszentandrás Kupa Nyílt, Rapid Sakkversenyét, melyre 41 fő nevezett.

A rendezvényt – Csipai Levente köszöntő szavai után – Dr. Olasz Imréné dr. Békésszentandrás nagyközség jegyzője nyitotta meg.

Ezt követően Volosin Vladimir versenybíró ismertette a verseny lebonyolításával kapcsolatos szabályokat, mely szerint a verseny 9 fordulós svájci rendszerben, számítógépes párosítással, 2 x 15 perces játékidővel került lebonyolításra.

A helyezések számítógépes sorrend alapján (Bucholcz Berger, progresszív, egymás elleni eredmény, sötéttel szerzett több pont) az alábbiak lettek:

I. helyezett lett Győri Szabolcs, a Békésszentandrás-i Sakk-csapat éljátékosa, aki egy 6 személyre szóló hétvégét nyert a Holt-Körös partján a Körösparti Nyár Kft. (Barna Antal) felajánlásának jóvoltából.

A II. – VI. helyezettek tárgyjutalomban részesültek.

II. Volosin Vladimir
III. Pásztorcsik János
IV. Szász János
V. Andor László
VI. Radics László

A legjobb nem díjas ifjúsági (1995. január után született) Leszkó Bence, a legjobb nem díjas szenior (1953. január 1. előtt született) Sándor Péter lett, mindketten tárgyjutalomban részesültek.

A legjobb női versenyző – szintén tárgyjutalomban részesült – Korbely Györgyné lett.

Díjazásra került a legjobb nem díjas 14 éven aluli (1998. január 1. után született): Vértes Imre, valamint vándorserleg díjazásban részült a helyi legjobb versenyző, Radics László, aki már harmadszorra kapta meg a serleget, így végleg a birtokosa lehet.

A legjobb amatőr versenyző Pelyva Ferenc lett, ő is tárgyjutalomban részesült.

A versenyen indult valamennyi gyermekversenyző a Röfi Vegyesbolt felajánlása révén édességet kapott.

A verseny sportszerűen és jó hangulatban zajlott, melynek végén birkapörkölt vacsorával vendégeltük meg a résztvevő sakkozókat. A birkapörkölt elkészítéséért köszönet illeti Pásztor Mátyást.

A verseny támogatói: Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata, Körösparti Nyár Kft (Barna Antal), Rózsa Sörkert – Simkó József, Röfi Vegyesbolt, Kiss Imre vállalkozó, Radics László, Bagi Erika, Nemcsényi Zsolt, Palicska János, Petrás Ernő

Ezúton is köszönjük a segítséget és a felajánlásokat, amellyel színvonalas, több, mint 100.000 Ft összdíjazású sakk-verseny került lebonyolításra.

Kiemelt

Oláh Györgyi, Lázár Gábor és Sinka Imre polgármester (Fotó: Hegedűs Éva) Oláh Györgyi, Lázár Gábor és Sinka Imre polgármester (Fotó: Hegedűs Éva)

Nagyon erős gazdasági évet zárt Békésszentandrás

Békésszentandrás

Lesz ez majd jobb

Békésszentandrás

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Régen állt fel ilyen erősen a szentandrási sakkcsapat

Békésszentandrás

A horgászok fele még nem igényelte a januártól kötelező plasztikkártyát

Békésszentandrás

Hirdetés

Advertisement

Archívum

2014. január
h k s c p s v
« dec   feb »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect