Rekordév: több mint hetvenezren látogattak el tavaly az arborétumba

Dr. Hanyecz Katalin

Csaknem 71 ezren látogattak el tavaly a Szarvasi Arborétumba. Ez a magas szám az évtizedekkel ezelőtti „boldog békeidőket” idézi. Dr. Hanyecz Katalinnal, a tájképi kert igazgatójával nem csak a látogatószám növekedésének okairól, hanem az idei tervekről is beszélgettünk.

– Tavaly gyakorlatilag kétszer annyian váltottak belépőjegyet az arborétumba, mint az előző években. Minek köszönhető ez a jelentős növekedés?

– Úgy gondolom, több okra vezethető vissza. Kétségtelenül sok vendéget hozott a Mini Magyarország Makettpark megnyitása. Ez egy Magyarországon egyedülálló attrakció, s ebből adódóan nagyon jó volt a sajtónk is, az újságokban, televíziókban sok szó esett rólunk. Másrészt úgy érzem, lassan kezd beérni a több éves, folyamatos fejlesztések gyümölcse. Sok mindent korszerűsítettünk az elmúlt esztendők során: szebb lett a bejárat, a hajókikötő, nagyobb területet tudunk öntözni, így szebb a növényzet is.

– Gondolom, a Mini Magyarországgal kapcsolatban kaptak „hideget és meleget” is. A turisztikai attrakciók és a természetvédelem szempontjai sokszor nehezen egyeztethetők össze. Itt ez mennyire sikerült?

– Azt hiszem, ezt nagyon jól sikerült megoldani. Nem nyúltunk hozzá ugyanis a Bolza-féle telepítésekhez, a makettpark egy olyan területen épült, amely korábban konyhakertként, majd rózsakertként funkcionált. Ráadásul ez egy szikes terület, ahová nem lenne könnyű fákat, cserjéket telepíteni. Úgy vélem, a Mini Magyarországot sikerült jól beilleszteni a térszerkezetbe, nem töri meg a harmóniát. Így aki most ellátogat az arborétumba, az ugyanazt a nyugalmat élvezheti, mint a korábbi években.

– Térjünk át az idei esztendőre. Milyen fejlesztési terveik vannak 2014-ben?

– Több pályázatunk is folyamatban van. Bővítjük például az öntözőrendszert a Mittrowszky-kert irányába. Rendbe tesszük a konténertelepet és az üvegház belsejének még felújításra szoruló részeit. Egy másik nyertes pályázatunk a génbankos növények ápolását, pótlását, ifjítását célozza. Új, tetszetős növénytáblákat helyezünk ki, s hamarosan a helyükre kerülnek a kert egyes részleteit (Pepi-kert, Bolza konyhakert, Mittrowsky-kert stb.) bemutató tájékoztató táblák.

– Úgy tudom, új kerítés is készül.

– Igen, az egész kerítést elbontjuk és egységes, zöld kerítést építünk. Hosszú idő óta nagy gondot jelent, hogy a rossz kerítéseken keresztül bejárnak az őzek és lelegelik a friss hajtásokat. Így ez a probléma is megoldódik. Az említett beruházások május végéig befejeződnek. További terveink között szerepel a régi mosdó, valamint a régi büfé épületének lebontása és egy fűthető mosdó megépítése, ehhez még forrást kell szereznünk. A marketing terén is lesznek változások, tervezzük, hogy az angol és a német mellett a jövőben szlovák nyelvre is lefordítjuk a tájékoztató táblák és a prospektusok szövegét.

– Az arborétum 82 hektáros területének jelenleg csak mintegy fele látogatható. Tervezik-e további részek megnyitását?

– Áprilisban megnyitjuk a látogatók előtt a parkerdő 20 hektáros területét, így már 65 hektárt járhatnak be azok, akik belépőjegyet váltanak hozzánk. A parkerdőt egy határon átnyúló, román-magyar projekt keretében tudjuk rendbe tenni. Itt egyébként rengeteg örökzöld van, például jegenye és lucfenyő, a látogatók úgy érezhetik magukat, mintha a hegyekben járnának. Szintén a határon átnyúló pályázat keretében újítjuk fel a Sipos-házat, ahol oktatótermet alakítunk ki, valamint az azzal szemközti tanyát, ahol interaktív kiállító terem várja majd a látogatókat. Így az esős napokon is tudunk majd érdekes programokat kínálni a hozzánk érkezőknek.