Connect with us

Hírek

Ajtók, kapuk, lyukak mindenhol

Szuhaj György

A Tessedik Sámuel Múzeum emeleten 54 alkotó 68 alkotása került a falakra, vagy a parkettára. A téma, csakúgy mint egy szinttel lejjebb, a virágkötők kiállításán, itt is a kapu, az ajtó, az ablak vagy az átjáró volt. A megnyitón a szervező, Szuhaj György mellett Kupecz Tamás mondott beszédet. Ő mindennapos munkája során fával dolgozik, és a Doors Tribute Band énekese egyben. Egy bibliai szereposztással emlékeztette a közönséget arra, hogy sok kétezer évvel ezelőtti kollégája szintén ácsmester volt, vagy fával foglalkozott. Hivatásából kifolyólag komoly szerepet vállalt a múzeum előtti téren felállított installáció felállításánál, ami egyben az egész rendezvénysorozat marketingje is volt.

– Egy ilyen kiállításnak igen hosszú előzménye van, amíg eljut oda, hogy összeálljon egy város elé tárható állapot – mondta a kiállítás után kérdésünkre Szuhaj György. Az alkotók itt is több oldalról közelítették meg a feladatot. Nagyon sok kaput szeretett volna látni a kiállításon, de az alkotók nem nagyon voltak rá tekintettel. Volt, aki egyszerűbben, csak egy fotóval érkezett, de kiállításra kerültek igazi galériákba illő műremekek is.

– Az előző feladatokra is állt, meg ezekre is, nagyon kevés olyan kiállítási tárgy érkezik be, ami csak a témát jeleníti meg. Az egyik alkotó néprajzos alapossággal a szarvasi ajtókat örökítette meg nekünk, hogy vegyük észre, ez is a miénk. A másik ember lehet, hogy az egérlyuk felől közelíti meg az ajtót, a harmadik az emberi sorson keresztül. Én arra számítok, hogy a kéznél is lesz majd olyan, aki egy gyönyörű kezet fog lerajzolni, de annak az ujjtartása, képtartása, vagy annak a képmezőn belüli aránya már nem azt a hatást fogja elénk tárni, mint amikor otthon a gyűrűt megigazítjuk a kezünkön, vagy a kezünkbe vesszük az evőeszközt – foglalta össze a korábbi évek tapasztalatát a szervező.

Örök problémája a kiállítás szervezőjének, hogy mi marad el, mi nem jut eszébe az utolsó pillanatban, mondta. Van olyan is, amin tud, de olyan is, amin már nem tud módosítani, mint ahogy azon sem, hogy egyik állandó kiállítójának, Basilides Kingának kimaradt a neve az alkotók nevének felolvasásakor. Ez már az ő lelkét fogja nyomni – mondta a művésztanár.

Most egy kicsit segítünk neki abban, hogy könnyítsen rajta.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Ősszel átadásra kerül az M44-es út Kondoros-Tiszakürt közötti szakasza

Békésszentandrás

Samu Tamás Gergő (Fotó: Hegedűs Éva) Samu Tamás Gergő (Fotó: Hegedűs Éva)

A Jobbik szerint az Európai Unió és Szovjetunió közül választunk vasárnap

Hírek

Csodaösvényen kalandozhatnak az Arborétum látogatói

Hírek

Élménypedagógia – mit ad a gyerekeknek a „szabad-ég” óvoda?

Hírek

Hirdetés

Archívum

2014. július
h k s c p s v
« jún   aug »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Friss

Connect