Első alkalommal rendeztek családi délutánt a farsangi időszakban

Első alkalommal rendeztek családi délutánt így, február elején, a Tessedik Sámuel Múzeum munkatársai Horváth Mariann múzeumpedagógus vezetésével. Az ötlet kívülről jött, hogy a Márton- ill. a Luca-naphoz hasonlóan legyen egy játékos, kézműves délután a farsangi időszakhoz kapcsolódóan. Hamar bebizonyosodott, hogy a dolognak van létjogosultsága, mert alig ment híre, a családok mellett egyből vagy 200 gyerek regisztrált az alkalomra.

A pozitív visszajelzéseket az ötlet megvalósítása követte. A hasonló alkalmakat látogató családoknak nem volt ismeretlen a helyszín berendezése. A Tessedik Sámuel Múzeum dísztermének közepét a szokásos óriástársas foglalta el azzal a különbséggel, hogy most a farsanghoz illeszkedő feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevő gyerekeknek.

A fal mellet felállított asztalok most a fonót testesítették meg, ugyanis még az internetet, sőt a televíziót megelőző időkben ilyenkor, a farsang környékén a fiatalok a fonóban gyűltek össze, hogy társasági életet éljenek. Az asztaloknál az időszakra jellemző kézműves termékek elkészítésére nyílt alkalom. Lehetett kenderkócból busó álarcot készíteni, megtanulni a szövés-fonás és az álarckészítés műveletét.

A következő családi délután a húsvéti ünnepkörhöz fog kapcsolódni, tudtuk meg a délután főszervezőjétől, Horváth Marianntól.


You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply