Connect with us

Hírek

Körvonalazódik a helyi drogstratégia

Drogmentes Magyarország – ezt a célt tűzte ki a magyar országgyűlés a hét évre szóló, 2013-ban elfogadott Nemzeti Drogstratégiájában. A valóság talaján lépkedők számára azonban világosan kirajzolódik, hogy illúziók kergetése helyett a reális program egy közösségekre és a család megerősítésére irányuló program lehet. A folyamat részeként a tavalyi évben a Békés Megyei Közgyűlés is elfogadta a Drogstratégiáját, amelyhez Szarvas helyi szinten is csatlakozik.

– A város már korábban is rendelkezett stratégiával, amely meglehetősen előremutató volt – elemzi a helyi viszonyokat Földesi Zoltán, a Kábítószer Egyeztető Fórum elnöke. Számos szervezet létezik a településen, amelyek ezzel a területtel foglalkoznak, a bizottságunkban pedig a helyi állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek is képviseltetik magukat. A készülő tervezetben pontosítani fogjuk az elfogadott jogszabályok által taglalt kérdéseket, és az élet által felvetett új kérdésekre is szeretnénk választ adni.

A KEF vezetője hangsúlyozta, nem dughatjuk a homokba a fejünket, hiszen a drog Szarvason is jelen van. Ezzel együtt megváltoztak a fiatalok szórakozási szokásai, a ma generációja egyre később merészkedik ki az éjszakába, ahol már pár száz forintért hozzájuthatnak a legújabb dizájner drogokhoz.

– A teljes nyilvánosság és a teljes nyíltság vezethet csak a probléma hatékony kezeléséhez –nyomatékosítja. Azt szeretnénk, hogy az érintett korosztállyal, a szüleikkel és a pedagógusokkal minél többet találkozzunk, és nyíltan beszélhessünk a kábítószerkérdésről.

Emellett úgy látja, a helyi bűnüldöző szervek is mindent megtesznek a probléma visszaszorításáért. Tény azonban, hogy több olyan ügyről is tudomásuk van, ahol az utca és a házszám is ismeretes volt, mégsem történt hathatós beavatkozás. Bízik benne, hogy hosszútávon ezeknek az eseteknek a végére is pont kerülhet.

Szabó Szilvia, a helyi Kábítószer Ellenes Fórum társelnöke is a prevenciót erősítené.

– Ahhoz, hogy a drogprobléma helyi kezelése folyamatos és hatásos legyen, fontos a rendszerben létező összes szereplő megszólítása, közös platformra terelése, a kommunikációjuk elősegítése – mutat rá. Az érintettség feltérképezését korábban csak az országos vizsgálatok helyi szintű levetítésével tudtuk megoldani, de 2005-ben elkészült egy helyi epidemiológiai és egészségmagatartás felmérés. Hasonló, nagy lokális felmérés ezt követően nem készült, a KEF feladata, hogy ezt a felmérést idén újra elvégezze.

A hetekben elkészülő új Szarvasi Drogstratégiát az önkormányzat várhatóan március 19-i, soros testületi ülésén tárgyalja. Ezt követően a program mindenki számára elérhető lesz a www.kef.szarvas.hu internetes oldalon.

A képek a legutóbbi helyi KEF ülésen készültek.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Bemutatkoztak Pósa Zsolt és Arnóczki Csaba György jobbikos képviselőjelöltek

Politika

Timkó János (Fotó: Valló Zoltán) Timkó János (Fotó: Valló Zoltán)

Tartuffe az álszent, csaló, szerepében Timkó János

Szarvas

OB II-es csapatunknak lezárult a teniszévad

Sport

Újraéled a tradicionális kardvívás Szarvason

Sport

Hirdetés

Archívum

2015. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect