Connect with us

Cervinus Teátrum

VIP jegy a rászorulókért

A színházi élmény mindenkinek jár – ezt a filozófiát igyekszik minden lehetséges eszközzel megvalósítani a Cervinus Teátrum. Ezt segíti elő az a napokban közzétett felhívás is, amely VIP jegyek megvásárlásával ösztönzi a színházkedvelő közönséget a karitatív cél elérésére. Aki ugyanis 5000 Ft értékű jegyet vált a július 17-e és 26-a között megrendezésre kerülő Cervinus Művészeti Fesztivál bármelyik előadására, jelentős mértékben járul hozzá egy-egy gyermek éves színházbérletének megvásárlásához.

– Az utóbbi időben egyre több gyermekelőadást játszottunk, így többször találkoztam olyan fiatalokkal és családtagjaikkal, akik jelezték, hogy gyermekük szeretné megnézni a darabot, de anyagi körülményeik ezt nem teszik lehetővé – tárja fel Dósa Zsuzsa művészeti igazgató az ötlet hátterét. Úgy gondolom, hogy a színháznak is meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén minél több rászoruló juthat el ezekre az előadásokra.

Jó példával személyesen járt elöl, mivel az első bérletet ő maga nyújtotta át egy hátrányos helyzetű családnak.

Egy jegy természetesen nem fedezi teljesen a négy alkalomra szóló színházi bérlet árát. A fennmaradó összeg két részből tevődik össze: mind a színház, mind pedig a családok szerepet vállalnak a költségek finanszírozásában.

– A magunk szerény módján, de szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik segítenek – tolmácsolta a teátrum háláját a művészeti igazgató. Terveink szerint a Szeparé étterem bástyájában egy VIP szalont rendezünk be, ahová a támogatóinkat várjuk egy pohár pezsgőre, pogácsára és baráti beszélgetésre.

A teátrum vezetősége nagy gondot fordít arra is, hogy a bemutatásra kerülő előadások szórakoztató és egyben szórakoztató hatásúak legyenek. Így a 2015-16-os évadban láthatja a közönség Kék madár című – óriásbábokat felvonultató – mesejátékot az egri bábszínház vendégszereplésével, a Gombóc Artúr, a nagy utazót a Játékszín előadásában, valamint az opera világába is belepillanthatnak a kecskeméti Katona József Színház jóvoltából.

A VIP jegyek július 22-ig válthatók személyesen a Cervinus Teátrum jegypénztárában vagy a 06-66/311-464-es telefonszámon keresztül.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Nyolc érmet hoztak el a szarvasi karatésok Szekszárdról

Hírek

Dr. Lipcsei Imre dékán Dr. Lipcsei Imre dékán

Konferenciával vette kezdetét a lengyel-magyar kapcsolatot erősítő programsorozat

Hírek

Szentandrás aranya: Szomszédvári rangadón dőlt el a megyei elsőség

Békésszentandrás

Egy pár szóban egy csepp vízről

Hírek

Hirdetés

Archívum

2015. július
h k s c p s v
« jún   aug »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect