Vízi Színház: Vége a 2015-ös nyári évadnak

Maróti Attila

Június 18-án kezdődtek az előadások a Vízi Színházban, amely augusztus 27-én díjátadó gálával ért véget. A Gála zenéjéről a két Gulyás gondoskodott, Levente mint zenész, és csodálatos dalok komponistája, egy komplett zenekarral, és Attila, aki nagyon jó színész és énekes.

A társadalmi zsűri meghozta döntését az idei legek tekintetében. Nem volt könnyű dolguk, mert jobbnál jobb előadások kerültek bemutatásra, és amíg az elmúlt években 7-7 fesztivál műsor volt, 2015-ben 16-ra bővült az a kör, akiket meghívott a Magyar Teátrumi Társaság a megmérettetésre. Akik döntöttek, vagyis a társadalmi zsűri: Babák Mihály, dr. Melis János, Paluskáné Udvarhelyi Judit, Mihaleczné Kovács Mária, Dr. Kutas Ferenc, Gombárné Bata Mária és Galambos Edit.

Az este a Vízi Sport Egyesület hajósai, kajakosai gyertyás felvonulásával kezdődött, majd Maróti Attila, a Csodaszarvasból énekelte Bese dalát Benkő Géza és a táncosok kíséretében.

Fekete Péter miniszteri biztos és Szabó László a Magyar Teátrumi Társaság titkára köszöntötte a nézőket. Fekete Péter elmondta, több mint 50 ezer néző volt kíváncsi az előadásokra, és több mint 25 ezren látták a 31 ingyenes előadást, amelyből 12 volt vers és próza és 15 teljesen teltházas. Új műfajok születtek, az opera és a cirkusz, ez utóbbiból egyre többet szeretnének színpadra vinni. Ennek érdekében már készül egy szerkezet, ami a levegőszámok előadásához elengedhetetlen. Több országosan elismert vendégművésze volt a Vízi színháznak – Koncz Gábor, Pécsi Ildikó, Hűvösvölgyi Ildikó, Für Anikó és Jordán Tamás is elfogadta a meghívást Szarvasra.

Az első díjazott a Legjobb férfi mellékszereplő Maróti Attila, Belinszki Zoltán – Gulyás Levente – Varga Viktor: Csodaszarvas című musicaljében Bese, a sámán szerepéért. Attilának én adhattam át az elismerést, aki egészen végig nem tudta, hogy díjat kap, csak azt, hogy énekelnie kell az este, ezért jelmezben vette át a díjat.

Legjobb női mellékszereplő Tóth Auguszta Giorgio Pianosa: Mert a mamának így jó című komédiában Beatrice szerepének megformálásáért. A díjat átadta dr. Kutas Ferenc, átvette Dörner György, a színház igazgatója, de itt volt az író is, aki olaszul köszöntötte a nézőket és néhány perces olasz – magyar vidám társalgás következett, de kiderült a titok, a szerző (Pianosa) nem más, mint maga a rendező Pozsgai Zsolt.

Legjobb látvány Moravetz Levente – Balási Szabolcs – Horváth Krisztián A fejedelem, című produkció, amelynek jelmeztervezője Molnár Gabriella, a díszlettervező Bényei Miklós. A díjat átadta Mihaleczné Kovács Mária, átvette Saárossy Kinga az Egri Gárdonyi Géza színház művésznője.

Szarvas Város különdíja a legötletesebb előadásért Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány, a Zentai Magyar Színház előadásában, díszlettervező Rutonic Róbert – aki a színház színművésze is – vette át a díjat, Földesi Zoltántól.

A legjobb ifjúsági előadás Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig, Egri Gárdonyi Géza Színház, rendező: Seregi Zoltán. A díjat Dósa Zsuzsa adta át Blaskó Balázsnak a színház igazgatójának.

Kovács Edit a Jókai Színház színművésze Radnóti Miklós Sem emlék, sem varázslat című csodaszép versét mondta el, gyönyörűen. Fekete Péter nem engedte le a színpadról, hiszen Kovács Edit a Legjobb női főszereplő díját kapta Federico Garcia Lorca, Bernarda Alba háza című drámájának címszerepért. A díjat átadta Saárossy Kinga.

Legjobb tánc előadás Meskó Zsolt – Román Sándor – Fergeteges – A királynő, a gróf és a cigánylány című táncjátékáért, az ExperiDance táncosai és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak előadásában. A díjat átvette a rendező, koreográfus Román Sándor, átadta Gombárné Bata Mária.

Legjobb zenés előadás Bolba Lajos – Szente Vajk – Csoportterápia, a Kecskeméti Katona József Színház előadásában, zeneszerző: Bolba Lajos. A díjat átadta Csasztvan András, átvette Cseke Péter az előadás rendezője, a színház igazgatója.

A legjobb prózai előadás Giorgio Pianosa – Mert a mamának így jó című komédiája az Új Színház művészeinek előadásában. A díjátadó Kovács Balázs, aki átvette Dörner György, a színház igazgatója és Pozsgai Zsolt a darab írója, rendezője.

Zeneszerzői Különdíj új zenemű megalkotásáért, Ágoston Bélának a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház – Egri Gárdonyi Géza Színház: Szaffi, illetve A cigánybáró című táncjátékok színpadi zenéért. A díjat átadta dr. Melis János, aki átvette, Blaskó Balázs az EGG színház igazgatója. Ágoston Béla igazoltan volt távol, mert a díjátadóval egy időben kezdődött a Zuboly Együttes koncertje az A38 hajón.

Szarvas Város Nagydíját kapta Belinszki Zoltán – Gulyás Levente – Varga Viktor: Csodaszarvas című musicale, a díjat Varga Viktor rendező vette át, és Babák Mihály polgármester úr adta át.

Gubik Petra és Szomor György az Orientből egy lírai duettet énekeltek Ugye él valahol valaki… címmel. A dal beharangozta az este egyik fődíját a Legjobb rendezésért Fekete Péter – Szitha Miklós – Grünwald László – Unger Balázs – Zalán Tibor – Szomor György – Unger Dóra: Orient című produkciója kapta, és a rendező Fekete Péter. A díjat Seregi Zoltán adta át.

Legjobb férfi főszereplő Ürmössy Imre operaénekes Donizetti Rita című vígoperájában Gasparo, illetve Offenbach Pepito-jában Vertigo alakításáért (Debreceni Csokonai Színház) a díjat a művész úrnak Varga Viktor adta át. Ürmös Imre nem mehetett le a színpadról anélkül, hogy ne énekeljen. A dal, amit magával hozott Vertigo áriája volt.

A legjobb koreográfia díját a Fricska Táncegyüttes, kapta. Koreográfus: Moussa Ahmed. Az együttes tagjai: Moussa Ahmed, Papp Gergely Bálint, Papp Máté Bence, az Orient című produkcióban nyújtott kiemelkedő teljesítményükért. A díjat átadta a három fiatalembernek Kovács Balázs a Művészetek Háza Gödöllő igazgatója.

A leghűségesebb néző-díját Seregi Zoltán igazgató úr találta ki és adta át Ivanics Csabának és feleségének, akik kislányukkal érkeztek.

Szarvas Város Szeretet-díja is átadásra került. 2015-ben négy színházigazgató kapta meg a „Szeretet-díjat”.

–       Bődi János, az INTEGRÁL Zrt. vezérigazgatója Cseke Péternek, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatójának,

–       Medgyesi Tamás a Cool Klíma Kft. ügyvezetője Nemcsák Károlynak, a József Attila Színház igazgatójának,

–       Dr. Dezső István állatorvos magánemberként (színházbarátként) Blaskó Balázsnak, az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgatójának,

–       Závogyán Judit a Szarvasért Alapítvány nevében Ráckevei Annának, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház, igazgatójának adta át a Szeretett-díjat.

Az ötödik szeretet-díj nem színház igazgatóknak, hanem az egész nyáron szolgálatot teljesítő Szini-tanházas fiataloknak ajánlotta fel a Tessedik Sámuel Múzeum és barátai nevében Gyulai Mária és Roszik Zoltán, mert kedvesen, mosolyogva fogadták a nézőket, méltó házigazdái voltak a Vízi Színházba érkezőknek.

Szarvas Város Polgármesterének különdíja, Szarvas Város közönségdíját Nagy Róbert színművész, rendező kapta. A díjat Nagy Róbertnek Petneházi Andrea adta át. Nagy Róbert sem mehetett el anélkül, hogy ne énekelne, ezúttal a Jekyll és Hyde-ből az Eljött az óra című dalt hozta erre az estére.

Végül az utolsó díj a Józsa Mihály-díj a Szarvasi Vízi Színház arculatának kialakításában nagy szerepet játszott a fiatalon elhunyt Józsa Mihály, a békéscsabai Jókai Színház művészeti titkára A „Vers a víz fölött” című műsorfolyam egyik megálmodója volt. A díjat első alkalommal a Békéscsabai Jókai Színház azon művészei kapták, akik az év elején elhunyt Dankóné dr. Osztroluczky Irma szenvedélyes színházbarátnak, a társadalmi zsűri egyik tagjának emlékére készült műsort szerkesztették és előadták. A díj Hartay Csaba személyre szóló dedikációjával ellátott verseskötete, kapták: Bartus Gyula, Csomós Lajos, Fehér Tímea, Komáromi Anett, Nagy Erika, Szabó Lajos, Tege Antal, Tomanek Gábor, Vadász Gábor és aki átvette Gulyás Attila. A díjat átadta Józsa Attila, Józsa Mihály testvére.

A második részben Gulyás Levente és Gulyás Attila emlékezetes koncerttel ajándékozta meg a nézőket. Itt egy mondat nem az előadásról (ezt Gulyás Levente és Attila biztos megbocsátja), hanem arról, hogy a koncert alatt Gulyás Attila egy szál virágot adott át Felkai Eszter színművésznőnek, aki 41 éven keresztül volt a Jókai Színház vezető színművésznője, koreográfusa. Tegnap este itt volt a nézők között, sugárzása, kedves lénye semmit nem változott.

Végül szeretném megköszönni Hódságiné Áginak, és ifj. Hódsági Ferencnek a lektorálást. Babák Bencének és Botondnak, valamint Babák Zoltánnak, hogy képeiket adták írásaimhoz. Babák Zoltánnak, hogy minden előadásról írhattam és létrehozta weboldalán a „Színházi napló”-t, amit immár második éve tölthettem meg. Köszönet Borsi Cintiának, hogy napi szinten segített a háttérmunkában és Ragány Misának, a Jókai marketingesének, hogy képekkel segített, ha nem voltak, és hogy „áthúzta” írásaimat a Vízi Színház weblapjára. Végül az estéről estére fellépő művészeknek, hogy minden este egy kisebb varázslat elraktározásával térhettem haza. Amint látható, bár az én nevem szerepel, az írások felett, nem csak az én munkám van benne.

A fotókat Babák Bence készítette.