Reggelivel jutalmazták a bringázókat

09_18_10

Egyetlen Fő tér felé igyekvő biciklist sem hagytak szó nélkül továbbkerekezni a szervezők. Dernovics László, Gombár Györgyné és Kiss Attila önkormányzati képviselők invitálásának és a reggeli falatoknak sokan nem tudtak ellenállni, és megszakították sietős útjukat.

A Mobilitási Héten már hagyomány, hogy „Bringás Reggelivel” örvendeztetik meg a korán kelőket. Míg a 44-esen autók és kamionok dübörögtek, addig közvetlen mellette sokan a kerékpárutat választották a közlekedésre. A jó példát a szervezők terülj-terült asztalkámmal köszönték meg, aminek a létrejöttéhez több cég és intézmény is hozzájárult.

– Eddig több mint háromszáz főt láttuk vendégül – számol be a tapasztalatokról Krivik Viktor. 6 és 7 óra között csak elvétve szálingóztak, és nem igazán álltak meg, utána azonban nagyon sokan fordultak meg nálunk. Egy részük rácsodálkozott a programra, nem voltak tisztában az időpontjával, így kellemes meglepetésként érte őket a fogadtatás.

Voltak olyanok is, akik előre tervezetten vették az irányt a város központja felé. A vendégeket a Székely Mihály Szakképző Iskola vendéglátós tanulói teával és szendviccsel kínálták, az egyre fogyatkozó mennyiséget pedig folyamatosan pótolták.

– Az iskolából hallottunk a programról, ezért valamivel korábban indultunk a megszokottnál – mondja egy háromgyerekes apuka. Egyébként is, ha az időjárás engedi, mindig biciklivel járunk, és a gyerekeket is erre tanítjuk.

A reggeli rohanás közben többeknek éppen csak annyi idejük volt, hogy egy szendvicset a táskájukba gyömöszöljenek, és a köszönet szavai után siettek tovább.

– Képviselőként büszke vagyok rá, hogy a városnak közel 30 km kerékpárútja van – mondja Dernovics László, aki az utóbbi időben körzetében kerékpáros útellenőrként is tevékenykedik. Jómagam is minden nap biciklizem a külterületen, amennyiben problémát észlelek, kijavítom, esetenként szólok az illetékes hatóságnak.

A „Bringás Reggeli” révén tehát több száz szarvasi indult útnak egy kicsit mosolygósabban a hét utolsó munkanapján. A folytatásban a mozgásé lesz a főszerep. Szombaton kerékpártúra indul Kardoskútra, az MTTSZ Szabadidős és Lövészklub szervezésében, vasárnap pedig a közös hulladékgyűjtésre és városszépítésre hívják a lakosságot.