Kilencven évesen is fiatalos lendülettel

20160430-vpeg079

Van ilyen? Kérdezheti a kedves olvasó. Igen, van. A Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Körének korelnöke, Görgey Endre jóval a kilencven felett is aktív tagja az egyesületnek, minden lehetséges erkölcsi és anyagi támogatást megad a közösségnek, és figyelemmel követi mindennapjait. Most azonban nem Endre bácsiról, hanem a szintén szépkorú Baráti Körről szeretnék írni. Közösségünk ez évben ünnepli fennállásának kilencvenedik évfordulóját.  Generációk ápolták a hagyományokat története alatt, volt, mikor hivatalosan nem működött – a korszellem nem kedvezett a hasonló civil kezdeményezéseknek. A vajdások hűsége az alma materhez ekkor is élt. Ebből a hűségből és tenni akarásból éledt újra a működés és táplálkozik a mai napig tevékenysége is.

A Kör ebben az évben nemcsak a szokásos módon kívánja alakítani működését, támogatva a Vajdát, hanem emlékezni is kíván. Emléket állít annak a sok ezer volt diáknak, aki kötődik iskolájához, támogatja azt, akár csak azzal is, hogy jó szívvel emlékezik diákéveire, az alma materben folyó értékteremtésre.

Az emlékezés ünnepi istentisztelettel kezdődik az Újtemplomban, melyre szeretettel várjuk a meghívottakat és minden érdeklődőt (2016. május 21. fél 10). Az istentiszteletet követően közgyűlés következik, ami nemcsak nagyszerű lehetőség az eszmecserére a tagok között, de törvényi kötelezettségeinknek is eleget teszünk, munka is folyik. Itt hirdetjük meg azt a programsorozatot, mellyel emlékezni kívánunk. Ennek középpontjában Mendöl Tibor földrajztudós kőszobrának felavatása áll, aki amúgy a Baráti Kör tiszteletbeli elnöke is volt. Az alkotás hosszú évek óta várja leleplezését, és most, hogy a Vajda sorsa megnyugtatóan rendeződött, eljött az ideje. A szobor társadalmi összefogással készült, melyben a Kör anyagilag is jelentős áldozatot vállalt.  Alkotója Lestyan Goda János szobrászművész. A jeles eseményhez szakmai rendezvényt, konferenciát kívánunk kapcsolni az iskolában, mely a tudós életművével és tudományterületével kapcsolatos. Nem feledkezünk meg a diákokról sem. Számukra a Vajda hirdet megyei szintű tanulmányi versenyt a geográfia területén, olyan témakörökben, melyek kapcsolatosak szűkebb környezetünkkel. Az események megrendezését a Békés Megyei Közgyűlés és a Szavas Város Civil Alapja anyagilag is támogatja.

A program lezárásaként – reményeink szerint – egy kiadványban összegeznénk az elmúlt kilencven évet és a rendezvénysorozatot. Természetesen ez az év is a decemberi közgyűléssel zárul majd.

Az eseményekről a helyi közvéleményt kellő időben tájékoztatjuk a Vajda honlapján és a helyi sajtóban.

Cikkünk egyben támogatási felhívás is. A megrendezés költségeinek legsúlyosabb tétele a tekintélyes szobor talapzata, mely meghaladja a Baráti Kör anyagi forrásait. Ezért kérünk minden érdeklődőt, amennyiben támogatni kívánja kezdeményezésünket, anyagi hozzájárulásával segítse az alkotás méltó avatását. Felajánlását megteheti személyesen az iskola titkárságán, vagy számlaszámunkra történő befizetésben (Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Köre – 11733058 – 20001003 OTP Bank). Ez esetben kérjük, tüntesse fel a megjegyzés rovatban a „szoboravatás” szót. Érdeklődésüket, támogatásukat ezúton is előre köszönjük!

Molnár Béla elnökhelyettes