in , , ,

Abszurd vígjáték teltházzal

Szombaton este a Vízi Színház színpadán az V. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál 11. előadásaként a Veszprémi Petőfi Színház mutatta be Kéri Kitty rendezésében Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiáját, amelynek főszerepét a Veszprémi Színház igazgatójára, Oberfrank Pálra bízta.

Ray Cooney angol drámaíró, aki A miniszter félrelép vagy a Páratlan páros című komédiát is papírra vetette, ezúttal is olyan abszurd helyzeteket kreált írásában – és legfőképpen a színészek számára –, hogy az egész előadás alatt a közönség nevetésétől volt hangos a nézőtér.

Dr. David Mortimore (Oberfrank Pál Jászai-díjas) egy nemzetközi konferencián vezető előadóként élete legnagyobb feladatára készül – abban a kórházában ahol dolgozik –, amely jövője szempontjából is fontos. Az előadásra megérkezik felesége, Rosemary (Palásthy Bea Déryné- és Domján Edit-díjas), aki mindenben támogatja férjét. De váratlanul betoppan Jane Tate (Terescsik Eszter), volt szeretője is, akit több mint tizennyolc éve nem látott, és közli, hogy közös gyermekük van és a 18. születésnapján elmondta neki, hogy az apja ebben a kórházban dolgozik orvosként, elmondja azt is a fiú – Leslie (Mucsi Kristóf e.h.) – nagyon feldúlt, és szeretné megismerni apját. Dr. Mortimore ettől kezdve nem csak főnökének Sir Willoughby Drake-nek (Benczédi Sándor) akar megfelelni, hanem feleségének és Jane-nek is, de mit tegyen a váratlan helyzettel? Ebben próbál segíteni neki barátja Dr. Hubert Bonney (Rancsó Dezső). Mit sem sejtve a Főnővér (Módri Györgyi), a fiatal orvos Dr. Mike Conolly (Nagyhegyesi Zoltán) sőt egy beteg, Bill (Nyirkó István) is részese lesz a nem mindennapi eseményeknek, ahogy az Őrmester (Kőrösi Csaba) is, aki megpróbálja kibogozni az összekuszálódott szálakat – nem is rosszul. Az orvosi szobában játszódó történet, ízlésesen berendezett szobában játszódik, ahol a színen kívüli helyiségekre is gondot fordított Berzsenyi Krisztina díszlet és jelmeztervező.

A műben helyzetkomikumok követték egymást, az egyik még véget sem ért, a másik már kezdődött. Kéri Kitty jól kezelte, hogy az előadás, bár lehetetlen helyzeteket állított színpadra, megtalálta azt az utat, amely még nem billent át burleszkké. A közönség akkor is biztosan jól szórakozik, de az előadás értéke így színvonalasabb.

A sokszereplős játékban Oberfrank Pál és Rancsó Dezső bravúros alakítást nyújtottak. Eltérő karaktereket formáltak meg, de mindketten a maguk szerepét mesterien, nagyon „fegyelmezetten”, vagyis nem vitte el őket a játék heve, ami nagy érdeme az előadásnak. Olyan komolyan vették a szituációt, mintha valóság lenne és életük, jövőjük ezen a probléma megoldásán múlna – ettől váltak hitelessé. A két színművész a többieket magukkal vitték, így fergeteges komédiát tapsolhatott meg a közönség.

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Homonnai Luca (jobbról)

Kajak-kenu vb: Homonnai Luca K1-500-on holtversenyben behúzta harmadik aranyát

Lengyel-palota

Négymilliárd forintot fordíthat fejlesztésekre a szarvasi járás