Übung macht den Meister

20160922-vpeg132

Német szótól volt hangos a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium szeptember 19-étől, hétfőtől. Megérkeztek ugyanis szeptember 17-én, szombaton a diákok a németországi haani testvériskolánkból és egy hetet töltöttek nálunk.

Szombaton elindult Budapestre a cserediákokat vendégül látó magyar gimnazisták népes csapata, hogy az érkezőket fogadja, és együtt járják végig a főváros legszebb pontjait. Margitszigeti séta, pillantás a várnegyedre, séta a Duna parton, Váci utcában, majd barangolás a Vásárcsarnokban – ez a program várta a Liszt Ferenc Repülőtérre érkező német diákokat és két tanárnőjüket.

A vasárnap a családé volt, sokan kirándultak, megmutatták a környék szép helyeit, s mivel jó idő volt, akadtak olyanok is, akik vízparton töltötték ezt a napot, ismerkedve egymással.

Hétfőn iskolalátogatással kezdődött a hét, ahol Kitajkáné Szántai Mária igazgatóasszony köszöntötte a vendégeket, majd az iskola bemutatását követően a német diákok ízelítőt kaptak magyar nyelvből, azután két aktív órát töltöttek az Öveges laborban kísérletezéssel.

Kedden Kecskemét és Lajosmizse felfedezése várt a csapatra. A puszta mindig különleges élmény a haani diákoknak, mert ők hegyvidéken élnek. A ménes, a lovasbemutató, a kocsikázás, lovaglás, magyaros ízek a csárdában különleges élményt nyújtott vendégeinknek.

A hangszermúzeum igen gazdag gyűjteménye nem csupán különleges tárgyakat jelent a látogatók számára, hanem kipróbálásukkal életre is kelnek, különleges hangzásukkal magával ragadják a zenéhez értőket és nem értőket egyaránt. Egy részüket a diákok is kipróbálhatták, ettől lett még izgalmasabb ez a kaland.

Természetesen a bevásárlóközpont csábításának sem tudtak vendégeink ellenállni, így pihenésképpen bebarangolták azt, engedve olykor-olykor a kísértésnek.

A szerda délelőtt a gimnáziumban telt óralátogatással. A német diákok bepillanthattak a magyar tanórák hangulatába, rendjébe.

Délután aztán jöhetett az igazi kaland: sárkányhajózni indult az egész csapat, ami mindkét félnek nagyon tetszett. Kis verseny zárta ezt a túrát, elmondhatjuk, kemény küzdelem volt. Kissé vizesen, de nagyon elégedetten indultak haza a diákok.

Csütörtök ismét a kirándulásé volt, ezúttal Gyulára vezetett utunk. A szépen felújított Almássy kastélyban sok érdekességet láthattunk. Megelevenedett az akkori élet, s az interaktív programok segítségével szinte részesei lehettünk a főúri illetve szolgálói életnek.

A várlátogatás különlegessége az volt, hogy diákjaink reneszánsz ruhákba bújva tekinthették meg a vár kiállítótermeit. Várurak és várúrnők lepték el a termeket, felderítve az akkori élet titkait.

A csütörtök koraestét az evangélikus Ótemplomban töltöttük, ahol a Friedensbrot / Békekenyér / ünnepségén vehettünk részt. Ez a kezdeményezés Németországból indult, a berlini fal mellett rozst termesztettek, ennek a termését küldték szét 11 európai országba –közöttük hazánkba is -, amit aztán elvetettek ezek az országok és a termésből őrölt közös lisztből megsütötték a béke kenyerét. Az ünnepségen részt vett Christian Schmidt német és Dr. Fazekas Sándor magyar földművelődési miniszter és a bolgár miniszterhelyettes, mert jövőre Bulgáriában rendezik ezt az ünnepet és a hozzá kapcsolódó konferenciát. Mindenki kapott egy kis cipót nemzeti szalaggal átkötve, majd néhány szót válthattunk Christian Schmidt miniszter úrral, aki megtisztelte csoportunkat egy közös képpel.

S máris eljött az utolsó nap, a péntek, ami az iskolában telt. Két rajzórán hódolhattak német diákjaink az alkotás örömének. Álarcot alufóliából, kezet drótból, agyagból pedig izgalmas formákat készítettek, ezeket magukkal is vihették.

Ezután aktív két óra következett, hiszen játékos sportvetélkedőn szórakozott tanár, s diák egyaránt igen jól. A vegyes csapatok mindent beleadtak a játékba, kellemesen elfáradva indultak magyar otthonukba, hogy összecsomagoljanak a záró program előtt.

A búcsúparti egy magyar dal eléneklésével kezdődött, amit német vendégeink a hét folyamán többször is gyakoroltak, s elmondhatjuk, nagyon ügyesen énekeltek.

Pizza és sütemény csillapította az éhséget. Az est fénypontja gimnáziumunk nemrégen megalakult zenekara, a Flyers volt, hiszen a koncertjük fergeteges bulivá alakult át, mivel rövid idő múlva mindenki táncra perdült a népszerű dallamokra. Együtt énekelt és táncolt a csapat, mindenkinek jó kedve volt. Nagyszerű zárása volt ez ennek a hétnek.

Az éjszakai órákban pedig elbúcsúztattuk vendégeinket, de nem hosszú időre, hiszen tavasszal a magyar diákok utaznak Németországba. Így valóban elmondhatjuk, hogy Übung macht den Meister”, azaz gyakorlat teszi a mestert.

Köszönjük a Vajdás Öregdiákok Baráti Körének, a szülőknek, kollégáknak a támogatását, segítségét.

A haani cserekapcsolat szervezői Pécsváradiné Tóth Anikó és Dr. Bondorné Kondor Edit tanárnők.

A csoport nevében: Pécsváradiné Tóth Anikó