Connect with us

Csabacsűd

Új utakon halad Csabacsűd

Arató Ferenc, Dankó Béla, Gajda Róbert, Molnár József és Gaál Roland
Arató Ferenc, Dankó Béla, Gajda Róbert, Molnár József és Gaál Roland

Csabacsűdön megint feltaláltak valamit: a saját pénzből történő útépítést. Bővebben: a kevés saját pénzből történő útépítést. Sőt, pénteken már át is adták a prototípusát a Somogyi Béla utca és az Iskola utca sarkán tartott rövid ünnepség keretében.

A Somogyi Béla utca 2. szám előtt felállított, a szélviharban traktorral lesúlyozott sátor jelezte, hogy hová várják a vendégeket. A jelentős eseményre eljött Dankó Béla országgyűlési képviselő, Gajda Róbert kormánymegbízott, dr. Nagy Ágnes, a Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya vezetője és helyettese, Pántya Imre, Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője, ill. a szarvasi Foglalkoztatási Osztály vezetője, Lovász György is. Hoffman Imre helyettes államtitkár, ill. a Belügyminisztérium képviseletében Arató Ferenc tisztelte meg az eseményt.

A 350 méteres út több szempontból is különleges. Talán a legjelentősebb, hogy nem direkt EU-s pályázati pénzből készült és nem nagy útépítőcég végezte a kivitelezését, hanem alacsony költségvetés mellett a közmunkaprogram keretében, amihez kalapoltak még egy kis pénzt a belügytől, az utca lakóitól meg csak éppen annyit, amit még boldogan kifizetnek, de mégis a sajátjuknak tekintik az előttük futó betoncsíkot. Csabacsűdön már korábban megkezdték a közmunka keretében az értékteremtést. Az orvosi rendelő, az idősek otthona, ill. az óvoda tornaszobája után most egy nagyobb beruházásba vágták a fejszéjüket.

Négy évvel ezelőtt elsőként Békés megyében rendezték meg a közfoglalkoztatási vásárt. Akkor sokan nem értették, miért költ a kormány ilyesmire, de ma már egészen más szemmel nézünk a közfoglalkoztatási programokra, mint pár évvel ezelőtt, mondta Gajda Róbert a kétkedőkre utalva.

– Ahogy a számok is azt mutatják, a közfoglalkoztatásból igenis át lehet menni a versenyszférába, az elsődleges munkaerőpiacra, és nem csak országosan mutatják ezt a számok, hanem Békés megye tekintetében is, hiszen a rendszerváltás óta nem voltak annyian foglalkoztatásban, mint az idén, itt Békés megyében. Ez 55 százalék a az egész lakosság tekintetében, ami egy nagyon komoly szám, és azt is el kell mondani, hogy a foglalkoztatás olyan szempontból is javult, hogy a regisztrált álláskeresők aránya is a legkevesebb az elmúlt 25 év tekintetében – jelentette ki Békés megye kormánymegbízottja.

– Nagyon fontos, hogy a közmunkaprogram is részt tud vállalni abban a nemes feladatban, hogy a vidék megtartó képességét tudja növelni, legalábbis szinten tartani. Nagyon fontos, hogy olyan fejlesztések legyenek a vidéki térségekben, vidéki településeken, amelyek akár infrastrukturális, akár egyéb fejlesztések, amik képesek arra, hogy helyben tartsák az itt élőket, képesek arra, hogy olyan életminőséget tudjanak biztosítani a helyben élőknek, mint amit egy városi környezet, vagy egy nagyvárosi környezet is tud biztosítani.

Ezt már Dankó Béla mondta, majd hozzátette: “Nagyon fontos, hogy olyan szolgáltatások legyenek helyben, amelyek a megfelelő komfortérzetet biztosítják a helyieknek, és én azt látom itt, Csabacsűdön, hogy a helyi vezetés jó irányba halad, jól gondolkodik, természetesen a költségvetésének a teherbíró képességét figyelembe véve folyamatosan azon dolgozik, hogy Csabacsűd egy élhető település legyen”.

– Nagy öröm ez a mai nap a számunkra, mert egy jelentős beruházással gazdagodik településünk. Hosszú idő után teljessé válik a Somogyi utca és a hozzá kapcsolódó Tessedik utca szilárd burkolata – fejezte ki örömét Molnár József, Csabacsűd polgármestere, majd röviden elmondott mindent, amit a beruházásról tudni lehet.

A tavasszal kezdték az egyeztetést az utca lakóival a munkafolyamatokról, a lakossági hozzájárulás mikéntjéről és mértékéről. Az első kapavágás június végén esett, az Alföldvíz Zrt. kicserélte a vízvezetékeket, hogy elejét vegyék annak, hogy egy csőtörés miatt, ahogy az egyébként lenni szokott, már az átadást követő nap fel kelljen bontani. A munkák során közel 300 köbméter betont dolgoztak be október végéig, majd a két végén 20 tonna aszfalttal megoldották a már meglevő keresztutcákhoz való csatlakozást. Sajnos az esős időjárás jelentősen hátráltatta a kivitelezést, szabadkozott Molnár József.

– Engedjék meg, hogy név szerint felsoroljam a munkálatokban résztvevő dolgozókat, és kifejezzem részükre köszönetemet: Gilan György, Skorka Pál, Hajdú Tibor, Magyar János, Szenczi Sándor, Nagy László, Hudák György, Kóra Benedek, Janecskó János, Körtélyes István, Gulyás György, Pintér László, Tusjak András, Hrncsjár János, Várkonyi Zoltán és Jancsó Márk – hangzott el a falu vezetője szájából, és itt még nem volt vége a Japánban szokásos gesztusoknak.

– Kedves Somogyi utcai lakosok! Engedjék meg, hogy megköszönjem önöknek mindazt a türelmet, segítséget és együttműködést, amit az útépítés során tanúsítottak, a betonozáshoz vizet, áramot biztosítottak, a felszereléseknek és a gépeknek helyet adtak, és nem panaszkodtak az olykor fellépő kellemetlenségek miatt, sokszor kávéval, frissítővel lepték meg a fiúkat – mondta, majd jó egészséget és balesetmentes közlekedést kívánt az utcában lakóknak, közlekedőknek.

Az utcabeli asszonyok, akik házi süteményekkel érkeztek az átadóra, megtapsolták Molnár József sant.

Jöjjenek a számok: 22 családi ház előtt halad el a 325 méter hosszú, 4 méter széles, azaz 1300 négyzetméternyi betonút. A teljes költsége 10,3 millió forint. Ebből 5,35 millió volt az anyagköltség, 1,144 szolgáltatás, 1,104 igazgatási szolgáltatási költség, 2,703 bérek és járulékaik.

A forrás oldala három részből állt össze. A Belügyminisztérium 1,7 millióval szállt be az anyagba, 2,7 millióval a bérekbe és járulékaiba. Az önkormányzat 4,9 millió önerőt biztosított az igazgatási, szolgáltatási és anyagköltségekre, valamint a munkák irányításának bérköltségére. A lakók 1 millió forinttal, azaz picivel 10% alatti intenzitással támogatták az útépítést.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Személyi sérüléssel járó balesetek Csabacsűdön és Szarvas külterületén

Csabacsűd

Dr. Kiss Imre plébános (Fotó: Babák Zoltán) Dr. Kiss Imre plébános (Fotó: Babák Zoltán)

Jézus a szeretet kultúráját hozta el

Csabacsűd

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Minden eddiginél korábban érkezett a segítség Csabacsűdre

Csabacsűd

Gulyás Ádám és Szűcs Damján (Fotó: Babák Zoltán) Gulyás Ádám és Szűcs Damján (Fotó: Babák Zoltán)

Sportszerű mérkőzéssel zárták a szezont a szomszédok

Békésszentandrás

Hirdetés

Archívum

2016. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Friss

Connect