Connect with us

Hírek

Segítsünk, hogy Kós Benedek legyen „Az év hőse”!

Kós Benedek
Kós Benedek

Kizárólag a szavazatokon múlik, hogy 2017 bearanyozódjon szarvasi tehetség életében. A 17 éves kajakozót, Kós Benedeket ugyanis jelölte a DIGI Sport csatorna „Az év hőse” ösztöndíjra, amire korábban elért eredményei alapján találták méltónak. A többlépcsős verseny második évada november 7-én vette kezdetét, azóta pedig minden héten megválasztották „a hét hősét”. Belőlük kerül ki a hónap végén „a hónap hőse”, melyet az éved végén a végső győzelemért folyó küzdelem zár. A nyertes egy teljes éven keresztül minden hónapban 100 ezer Ft-os ösztöndíjban részesül, és a szavazók között is értékes nyereményeket sorsolnak ki.

– A mostani hajómat, amit ugyancsak szarvasi emberek összefogásával sikerült megvásárolni, kinőttem. Már nem tudok benne megfelelően versenyezni, épp ezért nagyon szeretnék venni az ösztöndíjból egy újat, hogy további szép eredményeket tudjak elérni – mesél a versenybe vetett reményeiről a fiatal sportoló.

A sikerekért persze eddig sem kellett a szomszédba mennie. Korábbi többszörös válogatottság és magyar bajnoki címek mellett 2016-ban ötszörös magyar bajnoki címet sikerült elérnie, ill. saját korosztályában minden versenyen dobogón végzett. A szeptemberben rendezett Olimpiai Reménységek Versenyen 41 ország versenyzőivel mérettette meg magát, 200, 500 valamint 1000 m-en eljutott a döntőig, valamint a számára legfontosabb távon, 1000 m-en a dobogó 2. fokára állhatott.

– A tavalyi év volt eddigi pályája csúcsa. Az egyik legnehezebb távon, 1000 m-en, a „király kategóriában” a második helyen végzett, ami egy tisztes helytállásnak számít – ad nyomatékot Benedek érdemeinek edzője, Nyerges Attila is. – Nyolc éve foglalkozom vele, napról napra erősödött meg bennem, ill. benne is, hogy ezt az utat fogja járni. Hétköznapi hozzáállással hétköznapi eredményeket lehet elérni. Maximális odafigyeléssel, edzéseken való részvétellel és megfelelő intenzitású munkavégzéssel szinte bárki nagyon magas szintre juthat el. Beninél mindez együtt van.

A tanítvány is nagyon hálás az edzőjének, akit nemcsak a rivaldafény, hanem a nehéz pillanatok ideje alatt is maga mellett tudhatott. A heti hat edzés, a koránkelések és az állandó készenléti állapot miatt néhány éve még az is megfordult a fejében, hogy véglegesen leteszi az evezőlapátot, de szülei és edzője biztatására erőt vett magán, és túllendült a hullámvölgyön.

– Mindenképp szorgalom és kitartás kell ehhez a sporthoz, mint egyébként minden máshoz is. Úgy gondolom, ha már lemegyek edzésre, akkor csináljam meg normálisan. Így is, úgy is ugyanannyi időt kell ott töltenem, akkor legalább töltsem hasznosan – osztja meg sportszemlélete, egyben sikerei egyik alappillérét a téli időszakban is gőzerővel dolgozó fiú.

Ezzel a megerősített hittel kell az idei évet is folytatnia, hiszen számos versenylehetőség előtt áll. A magyar bajnokság mellett több ifjúsági Európa-és világverseny közül válogathat, de a kijutásért kőkeményen meg kell dolgoznia.

A kihívásokhoz pedig hatalmast lökést adna számára a mai nappal indult szavazás. Azoknak, akiknek együtt dobban a szívük Benivel, mindössze annyit kell tenniük, hogy a www.digisport.hu oldalra kattintva, gyors regisztrációt követően a nap hőse linken, az öt jelölt közül rá voksolnak.

Szüksége is van a szavazatokra, mert jelenleg Dodok Máté (44,38%) mögött 25,44%-kal a második helyen áll. Erősítésre még hat napig, január 15-én éjfélig van lehetősége, amikor kiderül, ki lesz a 10. hét hőse.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Oscar sikere Szarvason

Szarvas

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán) A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán)

Belátható időn belül hozzájuthatnak a volt vasiparis dolgozók a bérköveteléseikhez

Gazdaság

Csonka Dóra és Timkó János (Fotó: Babák Zoltán) Csonka Dóra és Timkó János (Fotó: Babák Zoltán)

Egy Jókais lány + egy Cervinusos fiú = két tehetséges színművész különleges estje

Szarvas

Öt nemzet fiai edzettek a III. nemzetközi birkózótáborban Szarvason

Sport

Hirdetés

Archívum

2017. január
h k s c p s v
« dec   feb »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect