Megelőlegezte a Márton-napi mulatságot a baráti kör

20171103-IMG00308

Szarvas Város Barátainak Köre komolyan vette a mondást, mely szerint: „Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik”. Olyannyira bebiztosította magát a jövő évre, hogy már egy héttel korábban, november 3-án megkezdte a libazsíros kenyér fogyasztását, amelyet jó szokás szerint a vendéglátók lilahagymával spékeltek meg. Az ínyencek Forschner Rudolf májpástétomát is megkóstolhatták, aki mesterségének címerét kimondatlanul is magán viselte.

A civil szervezet a nyári hónapokat követően másodjára húzódott be a négy fal közé. Legutóbb ezt egy ünnepi közgyűlés, a 35. születésnap megünneplése követelte meg, amelynek az Árpád szálló patinás díszterme adott otthont. Az elegáns légkört pénteken fesztelenebb, családias miliő váltotta, ahol csupán néhány „szigorú” alapszabályt kellett betartani: mindenki hozzon magával egy kis harapnivalót, és érezze magát nagyon jól.

Ez utóbbit kétség kívül valamennyien megszívlelték. Ez abban is megmutatkozott, hogy Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna elnök asszonynak a klasszikus figyelemfelhívó jelzést, az üvegpohár kocogtatást kellett segítségül hívnia, hogy a megjelentek felocsúdjanak az elmélyült beszélgetésekből. A köszöntő szavakat zene váltotta, a Szlovák Általános Iskola citerás diákjainak közreműködésével. A Márton-naphoz fűződő érdekes szokásokat Lipcseiné Czifra Magdolna osztotta meg a hallgatósággal, ezt követően pedig a gyakorlatiasabb vendégek lámpáskészítéssel bíbelődhettek a Civil Ház előterében.

– A régi mondások nagy része azt igazolja, hogy az embernek, mint minden szentnek, maga felé hajlott a keze – világította meg néhány kevésbé ismert szokás hátterét a Kulturális Bizottság elnöke. – Ilyen volt pl. az a szokás, hogy Márton hetében sem mosni, sem szárítani nem lehetett. A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig a legfinomabb hátsó részből. Mint tudjuk, innen ered a püspökfalat. Abban is hittek régen, hogy aki spicces lesz Márton napján, az megmenekül a következő évben a gyomorfájástól és a fejfájástól, ill. minél többet iszik valaki ilyenkor, annál egészségesebb lesz – sorolta azokat a hiedelmeket, amelyek a találékonyabb embereknek akár ma is hivatkozási alapul szolgálhatnának.

A baráti kör vezetője elmondta, a közösség erősítése és a lokálpatrióta gyökerek ápolása mellett az utóbbi években több területen is igyekeznek lépéseket tenni. Ilyen pl. az egészség, a gasztronómia, a kultúra és a hagyományőrzés is. Ez utóbbinak egyik apró szeletkéje az este, ahol az ismeretátadás összekapcsolódik a szórakozással.

Az éjszakába nyúló rendezvényen az összeszokott csapat mellett több újonnan csatlakozó is tiszteletét tette. Köztük volt a közszolgálati televízióból jól ismert, mosolygós meteorológus, Pártai Lucia is.

– Néhány hónapja megtaláltuk egymást a baráti körrel, és most már én is tagnak mondhatom magam. Mindenkinek tudni kell, aki szabadtéri rendezvényt szervez, hogy mikor ázik meg, és mikor süt rá a nap, ezért biztosan hasznára lehetek a közösségnek. Ez a liba napi összejövetel különösen tetszik, mert mint tudjuk, ehhez is kapcsolódik egy időjósló szokás. Állítólag ha a lúd a jégen áll, akkor karácsonykor sárban botorkál. Jelzem, hogy ennek a népi hagymánynak sajnos semmi köze az időjárás előrejelzéshez, mert két héten túl ezt nem lehet megbízhatóan megtenni – árulta el a mindig naprakész a szakember.

A klubest folytatásaként leoltották a villanyt, s akinek kedve támadt, a beszélgetést önfeledt táncra válthatta.


Comments are closed.