Kilencven éves a Tábla Királynője

Vitéz Sinka Brigitta

Január 28-án ünnepelte 90. életévét Sinka Brigitta. Mindenki Bici nénije nem szégyelli a korát, sőt, büszkén állítja, most már hivatalosan is ő a világ legidősebb sakkozónője. A békésszentandrási gyökerű szülinapos minden nap saját határait győzi le, elérhető közelségbe hozva a következő álomhatárt, a tizenötezredik szimultánt. A fáradhatatlan sakkozó legutóbb a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában gyarapította a partijainak a számát. A 14726. játszmától kezdve hosszú órákon keresztül fogadta ifjú ellenfeleit, akik örömmel lobogtatták a lejátszott mérkőzéseket igazoló papírlapocskát. A délután során 77 játékra került sor. A sakkmestert karrierje kezdeteiről, a beteljesületlen Guinness-rekordról és életfilozófiájáról is megkérdeztük.

– A 9. X-et betöltve is kirobbanó vitalitással rendelkezik. Mennyit köszönhet mindebből a sakknak?

– Szerintem nagyon sokat, mert folyamatosan munkát ad. Fel kell készülnöm a versenyekre, ezért csipkedem magam, hogy egészséges maradjak. Rendszeresen rejtvényt fejtek, és járnak hozzám sakkozni. A szimultánok alatt járkálnom kell, de egyelőre bírom az iramot. Igaz, mindig úgy helyezzük el az asztalokat, hogy ne kelljen sokat sétálnom, és közben bal kézzel támaszkodom az asztalra. A szívemmel sajnos korábban elég sok gond volt. Amikor legutóbb vittek műteni, kértem az orvost, hogy mentsenek meg, mert nekem még elég sok tennivalóm van. Elhatároztam, hogy tizenötezerig megyek, ahhoz pedig talpon kell maradnom.

– Sokan azt vallják, a hosszú élet titka, hogy mindig legyenek céljaink, függetlenül attól, hogy mekkorák. Az ön élete bizonyíték erre, hiszen a 2011-es rekord után 2015-ben Capablanca csúcsát is megdöntötte, most pedig egy újabb felé araszol. Miért vállalt ismét ekkora feladatot?

– A 10. kerületben rendeztek néhány éve egy nagy szimultánt az egyik kultúrházban, ahol többek között Révész Máriusz ült le velem játszani. Elnéztem a figurát, aminek nagyon örült, mert a 6 éves kisfia is ott volt, majd beírta a füzetembe a jókívánságát. Arra biztatott, hogy játsszak egészen tizenötezerig. Erre én hozzáfűztem, hogy úgy látom, hosszú életet kíván nekem. Ez a bejegyzés adta az első lökést. Most, hogy ilyen közel a cél, arra gondoltam, hogy megviccelem, és amikor sikerül elérnem, meghívom, hogy üljön le még egyszer ellenem. Hátha ezúttal meg tudom verni.

– Mennyire fájó pont az Ön életében, hogy a Guinness-rekordot igazoló papírt még nem tarthatja a kezében?

– 1947 óta, vagyis ha jól számolom, már 70 esztendeje játszom szimultánt, vagyis úgy érzem, megdolgoztam érte. Soha nem kértem az iskoláktól fellépési díjat. Emlékszem, a korábbi munkahelyem Pest megyében kupaversenyt is rendezett, ami három éven át tartott. A megye valamennyi iskolája képviseltette magát, a döntőben pedig 500 gyerek sakkozott egyszerre. Ez idő alatt összesen 27 ezer gyermeket mozgattunk meg. Akkor még nem gondoltam volna, hogy megérem a tizenötezrediket is. Most meg folyton azt kérdezik, hogyan tovább. Erra azt tudom mondani, hogyha az egészségem megengedi, folytatom. Én a sokkozásért az életemben lemondtam a férjhez menetelről és a gyerekekről. Elhessegettem a bálokban, tánciskolákban a fiúkat, mert attól féltem, ha szerelmes leszek, akkor lőttek a sakkozásnak.

– Ezek szerint a karrierre koncentrált. Meddig jutott?

– Az akkori pap vette észre, hogy erősen játszom, és rábeszélte a szüleimet, hogy indítsanak férfi versenyeken, mert ott megerősödök. Úgy gondolta, 17 évesen erősebben játszom, mint az akkori bajnoknő, Lángos Józsa. Amikor végül először vettem részt női mezőnyben, rögtön a dobogón végeztem. Két olimpiára is bejutottam, de mindig valaki megfúrt. Egy kicsit úgy érzem, hogy a sors ismétli önmagát a Guinness-rekord kapcsán, hiszen irigyek mindig voltak és vannak. Mindazonáltal sok díjat megkaptam: Megyei Príma Díjat, Arany Érdemkeresztet a kormánytól és a vitézi rendtől, a szülőfalumtól pedig díszpolgári címet. Legutóbb a szülinapomon volt egy nagy meglepetésben részem. Annyi kedvességet kaptam a családomtól és a településemtől, hogy bizony megkönnyeztem.

– Számít-e Bici néninek a győzelem, vagy elsősorban az a fontos, hogy minél többeket leültessen a sakktábla mellé?

– Több mint 90%-os a győzelmi arányom, de azt hozzá kell tennem, hogy ez nem azonos azzal a közönséggel, amit pl. annak idején Capablanca vagy a Polgár lányok játszottak. Én is mindig szorgalmazom, hogy felnőttek is játszanak ellenem, hiszen meggyőződésem, hogy a szülők indítják el a gyerekeket ezen az úton, de ellenfeleim túlnyomó része fiatalokból tevődik össze. Őket meg lehet verni, hiszen én négy éves korom óta, vagyis idestova 86 éve gyúrom ezt a dolgot. Nekem az a feladatom, hogy a gyerekekkel megszerettessem a sakkot. Igaz, nem lesz mindenkiből versenyző, de nem is ez a lényeg. A 64 mezőn, ezen a kis szögletes táblán a játékosok megtanulnak egy hibás lépés esetén új tervet készíteni, egy parti alatt akár 4-5-ször is. Az életben is sokszor döntünk rosszul, de nem szabad elkeserednünk. Mindig fel kell állnunk, és újrakezdenünk.


Comments are closed.