Connect with us

Politika

Csanádi László: Mi nem csak a problémát látjuk, hanem a megoldást is

Králikné Molnár Anna, Kovács Mátyás, Csanádi László és Gombár Györgyné (Fotó: Tatai László)
Králikné Molnár Anna, Kovács Mátyás, Csanádi László és Gombár Györgyné (Fotó: Tatai László)

Szeptember 12-én kampányindító sajtótájékoztatót tartott a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete. Gombár Györgyné szóvivő bevezetőjében elmondta, a NACSE a You-klubbal és az MSZP-vel összefogásban méretteti meg magát az október 13-i önkormányzati választásokon. Ennek feltételét teljesítették, vagyis polgármesterjelöltjük és a nyolc körzetben indítani kívánt egyéni képviselőjelöltjeik összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást.

Csanádi László polgármesterjelölt bemutatkozásában kifejtette, 59 éves, szarvasi születésű, felesége és két kisfia van. Édesapja indíttatására kezdett el a mezőgazdasággal foglalkozni, jelenleg az értékesítésben dolgozik szaktanácsadóként.

Hangsúlyozta, nagyon szereti a települést, ezért néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy többet szeretne tenni az itt élőkért. A 2014-es választásokon ringbe szálltak, és két képviselőt is sikerült a testületbe juttatniuk. Öt éven keresztül tagja volt a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságnak, ezért van rálátása a település működésére.

– Az elmúlt öt év megtorpanás volt Szarvas város életében. Ígéretek voltak, de nem valósultak meg. Emellett elég sok gond volt már ezt megelőzően is, amelyek mára akut problémává váltak – véleményezte a jelenlegi helyzetet.

A nehézségek között említette az orvoshiányt, a betöltetlen gyermekorvosi praxisokat, az orvosi ügyelettel kapcsolatos problémákat, a munkahelyteremtést és az elvándorlást.

Reagált a lakosság részéről gyakran ismételt kérdésre is, amelyben teljes összefogást sürgettek. Mint mondta, több hónappal ezelőtt megkezdődtek a tárgyalások a változásban gondolkodó személyekkel, de politikai vagy személyes okok miatt nem jutottak révbe. Úgy véli, az érintett személyeket önös érdekek vagy politikai ambíciók vezérlik.

Felmerült az egy az egy ellen polgármesterjelölt állítás gondolata is, amelyhez egy közvélemény-kutatás elkészítését javasolta. Ezt a Jobbik kivételével minden induló elutasította, igaz, ekkor még a jobboldali pártnak nem volt saját polgármesterjelötje. Szerinte mindez azt tükrözi, hogy nehéz lenne a jövőben összefogásban dolgozni, hiszen az első helyen a város és a helyi lakosság érdekeinek kell állniuk.

Nyomatékosította, ők nem csak a problémát látják, hanem a megoldást is. Ennek bizonyítékaként minden választópolgárhoz eljuttatják programjukat, melyben ennek részleteit ismertetik.

Králikné Molnár Anna a 8. számú egyéni választókerület jelöltje elmondta, az MSZP a civil összefogást támogatja. Céljuk, hogy a városnak egy lokálpatrióta, hagyománytisztelő vezetése legyen, amely a település fejlődését tartja szem előtt. Úgy érzi, ehhez fordulatra van szükség, ezért arra kért minden baloldali érzelmű szavazót, hogy támogassa a NACSE jelöltjeit és az MSZP megyei listáját.

Kovács Mátyás, a 3. sz. választókerület jelöltje, egyben a You-klub Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a város vezetése az utóbbi időben teljesen átitatódott a pártpolitikával, aminek nem itt lenne a helye. Egy új városvezetési struktúrára van szükség a fejlődéshez, nagymértékben támaszkodva a helyi civil erőkre.

Fiatalokkal foglalkozó klub vezetőjeként azt is látja, hogy megélhetési okokból sokan hagyják el a várost. Erre a problémára mielőbbi megoldást szeretnének találni, melyhez rendelkeznek megfelelő szakembergárdával és javaslatokkal.

Zárásként elhangzott, továbbra is nyitottak az összefogásra, és várják az érdeklődő civileket, szervezeteket. Emellett folyamatosan kommunikálni szeretnének a szarvasi lakossággal, és szívesen reagálnak a telefonos, online megkeresésekre is.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmaztak, a nagyobb méretű összefogás lehetőségét továbbra sem zárják ki, ez azonban már csak visszalépések formájában lehetséges.

Kiemelt

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Országosan először a Pepi-kert mamutfenyője kapott villámvédelmet

Szarvas

Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia

Táncforgatag

Szarvas

Milán Európa harmadik legjobb motoros akrobatája

Sport

Bodonyi Dóra a kajaksport Örökös Bajnoka

Békésszentandrás

Hirdetés

Archívum

2019. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect