in

Kavics a cipőben

Így aposztrofálta az egyik érdekképviseleti vezető a szakszervezeteket, melyek közül a vizes szakszervezet tartott demonstrációt szombaton a Fő téren annak okán, hogy Polgármesterünk a legutóbbi testületi ülésen beszólt a Békés Megyei Vízművek vezetésének, és egy szerencsétlen kitérővel rendesen belegyalogolt a dolgozók és a szakszervezetek büszkeségébe. Nem kellett volna. Valószínűleg gyorsabban számol tízig, mint végiggondolná, hogy most kit gázol le. A sértés megtörtént, bocsánatkérésképp saját pénzén fizessen be egy buszos társasútra Canossába!

Arra gondolni sem merek, hogy a szakszervezetet, pontosabban a dolgozókat a saját munkaadóik ültették fel azzal, hogy elhitették velük, hogy itt most azonos oldalon állnak. Minek ebbe a harmóniába Érdekegyeztető Tanács? Közös az érdek, nyaraló, miegymás. Ezzel a stratégiai húzással maguk előtt toltak több száz embert, hogy ebbe a zajba majdcsak feledésbe merül a kirobbantó ok, amit persze elfelejtettek lefelé kommunikálni.

A pódiumon szakszervezeti vezető szakszervezeti vezetőt követett. Meghívtak olyan országos szakszervezeti vezetőt is, aki azt sem tudta, hogy Szarvason vagy Szentesen ért földet, kicsi tapsért eladott pár közhelyet, és, hogy ne jöjjön hiába, gyorsan megsértett egy teljes várost azzal, hogy Babák meggondolatlanságát a teljes testületre vetítette. Valószínűleg Szentesből készült fel, így nem tudhatta, hogy ezt a testületet Szarvason elég nagy többséggel választották meg, és ezek közül a választók közül többen is ott álltak a tömegben. Mentségére szóljon, hogy saját magát is „idegennek” nevezte, de igazából ő most itt csak tüske volt a gatyában.

Elkértük, megkaptuk. A testületi ülésen elhangzottakat itt olvashatják el.
 
Itt hallható a demonstráció hanganyaga.

{mp3}vizugy{/mp3}


 

Vélemény, hozzászólás?

Magyar, fájdalom, kereszt

Forschner Rudolf

Pálinkaparfüm