in

Versenykarate háziverseny kicsiknek, nagyoknak

A Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület a hétvégén házibajnokságot szervezett, ahol a sportolók baráti hangulatban, de mégis versenykörülmények között mérhették össze tudásukat erősítve közben a csapat összetartozásának érzését is. Az eseményen elindult a szarvasi klubnak, valamint a Szlovák  Általános Iskolába és a csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolába kihelyezett tagozatainak sportolói, így több mint negyven versenyező lépett a szőnyegre. A legfiatalabbak egy speciális, a sérülések elkerülésének érdekében kifejlesztett ügyességi versenyszámban, a labdás küzdelemben mérkőzhettek meg – tépőzáras labdákat kell egymás mellényére felragasztani -, ahol a helyezésektől függetlenül minden gyermek tisztesen helyt állt, és bemutatta egyéni kis tudományát.

A lányok igazi harcos amazonoként gyűjtötték össze pontjaikat az olimpiai karate szabályrendszerének megfelelően, amely szerint a puha védőkesztyűvel felvértezett kezeknek a testet csupán érinteni, míg az arcot, fejet érinteni sem szabad. (Ez a versenyszabály biztosítja, hogy az olimpia karate sérülésmentes, és a modern karatéra sokkal inkább a víváshoz hasonló taktikai harc  jellemző, semmint az ütésváltás vagy a verekedés, amit kifejezetten büntetnek a bírók. Ennek köszönhető az is, hogy a versenykarate eredményességéhez feltétlenül szükséges a taktikai érzék és az intelligencia, ugyanakkor az edzések és a küzdelmek során komolyan fejlődik a gyermekek bátorsága és az önbizalma.)

Hasonló keretek között versengtek a 10-12 éves fiúk is, ám itt már igazából felszínre kerültek a stratégiák és a cselek a szabatosan végrehajtott technikák mellett,  a rutinosabb sportolók mellett szép kombinációi mellett a kevésbé régen karatézók is sok tiszta találatot szereztek

A nap a junior-felnőtt küzdelmekkel zárult, ahol a rendszeresen versenyző, összeszedetten és koordináltan karatézó fiatalok ellenében tatamira léptek az egyesület szeniorjai is, borsot törve az ifjú titánok és egymás orra alá. Bátran mondhatjuk, hogy minden induló és a versenyzőket irányító edzők – Lovász György, Lipták Tibor és Ruzsinszki György – eredményesen zárta a napot, és további sikerek reményében még nagyobb erőbedobással folytatja a felkészülést a következő versenyekre. A mérkőzéseket Szlovák Zsolt és Kovács István vezette, a szervezési munkáért külön köszönet illeti Medvegy Verát.

Az egyesület a jövőben rendszeres szervez hasonló eseményeket, nagy szeretettel várja az edzésmunkába bekapcsolódni vágyó fiatalokat és időseket edzésidőben:

Művelődési Ház:  Hétfő 18.00-20.00
Petőfi Sándor Általános Iskola tornaterme: csütörtök,  péntek 18.00-19.00
Szlovák Általános Iskola: Hétfő, Péntek: 16.00-16.45
Trefort Ágoston Általános Iskola, Csabacsűd: hétfő, szerda: 17.00

A versenyt támogatta: Lau-Federn Kft., Kenzo Kft., Szarvasi Mozzarella Kft, Szarvasi Vas- és Fémipari Kft, Szarvas és Vidéke Takarékszövetkezet

Háziverseny eredmények

fiúk, 6-8 éves korosztály

I. helyezettek: Hrncsjár Máté, Kasuba Kristóf, Mitnyan Martin, Poljoka Kristóf, Sindel Márk
II. helyezettek: Nyerges Áron, Kondacs Mihály, Frankó Dániel
III. Helyezettek: Juhos Iván, Sallai András, Tálas Bendegúz

lányok

I. helyezett: Melis Vivien
II. helyezettek: Gyulai Valentina, Lajtos Krisztina
III. helyezettek: Molnár Andrea, Somogyi Petra

fiúk 9-12 éves korosztály

pehelysúly
I. helyezett: Csasztvan Ákos
II. helyezett: Seres László
III. helyezettek: Kun Dávid, Mitnyan Áron, Oroszki Norbert

középsúly
I. helyezett: Melis Erik
II. helyezettek: Borzi Balázs, Springel Norbert, Szamosvölgyi Zsolt
III. helyezettek: Sallai Márton, Tasy Ákos Zsigmond

férfi Junior-felnőtt
I. helyezett: Lovász Gergely
II. helyezett: Brachna Bence
III. helyezettek: Babák Zoltán, Kun György, Laurinecz Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Non stop aerobic

Kici kínai delegáció Legolandba érkezett