in

4:2-es gyógyír a szurkolók lelkének

Szentandrás az Újkígyósi Fc-t fogadta. Szentandrás 0 ponttal az utolsó helyen, Újkígyós valahol előrébb tanyázott a meccs előtt. A kilátogató szurkolóknak nem lehetett különösebb okuk a panaszra, sőt, bónuszként kicsin múlott, hogy nem lehettek tanúi az év leghülyébb góljának. Még mindenki az első marék tökmaggal küzdött, mikor a hatodik percben Sinka berúgta az első hazai gólt, többek között ezért nem is sikerült képet készíteni róla. A vendégek csak a 30. percben tudtak válaszolni, majd a 40.-ben Filyó góljával ismét vezetést szerzett Szentandrás, így vonultak pihenni a srácok. A félidő folyamán egyre jobban feltámadt a szél és vagy 10 fokot hűlt a levegő.

A második félidő úgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt. Mindkét kapusnak volt feladata, a játék sportszerűen folyt. A 26. percben a szentandrási kapusról kipattanó laszti az újkígyósiak elé került, akik ki is használták az ajtó-ablak helyzetet, 2:2. A tendenciát ismerve a hazai szurkolók nem bánták volna, ha a bíró ebben a pillanatban lefújta volna a meccset, de a szkeptikusok most tévedtek. A 35. percben az éppen csak beállt Mohnács fejesgóljával 3:2-re alakult az eredmény, de a bónusz csak most következett. Egy távoli hazai lövésre a vendégek kapusa annyira idétlenül mozdult rá, hogy ha bunda lett volna a dologban, még annak is átlátszó lett volna. A kapura ívelésre felugrott, de úgy láthatta, hogy elmegy a kapu felett, és nem kapaszkodott a labdáért. A változó erősséggel fújó szél lenyomhatta a labdát, ami hajszál híján befért a léc alá, de csak hajszál híján, így a felső lécről levágódott az alatta álló kapus felé, aki megijedhetett a kiszámíthatatlanul közlekedő labdától, és behúzta a nyakát, így a tarkójára vágódó labda kipattant a mezőnybe. Ha ez bepattan, akkor a 4. fordulóban kihirdethettük volna az év leghülyébb gólját, de sajnos nem, pedig ezt még az unokáinknak is meséltük volna.

Még a rendes játékidő vége előtt Panyik 4:2-re javította az arányt, így Szentandrás a 4. fordulóban megszerezte első pontjait, mindjárt hármat, így a 16.-ról a 13.-ra lépett előre, közvetlenül a vendég újkígyósiak mögé.

Vélemény, hozzászólás?

Alkotótáborosok kiállítása

Idén ünnepelte, ünnepelhette volna Szarvas azt, hogy 129 éve van vasútja…