ban/ben

Baleset résztvevőjét keresi a Rendőrség

RENDŐRSÉGI  FELHÍVÁS

2009. október 14-én 12 óra 10 perc körüli időben az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, piros színű közepes méretű személygépkocsival közlekedett Szarvas belterületén a Vágóhíd utcán az Állomás utca irányába. Ennek során a Vágóhíd és a Szabadság utca kereszteződésében egyenesen szándékozott továbbhaladni az Állomás utca felé, melynek során érintőlegesen  összeütközött a neki szemből közlekedő és előtte jobbra bekanyarodó M. A.-né szarvasi lakos által vezetett elektromos kerékpárral, amelynek hátsó kereke   megrongálódott. Az ismeretlen személy megállás és adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.

A Rendőrség kéri annak a  jármű vezetőnek a jelentkezését, aki a baleset időpontjában a fenti helyen közlekedett és a baleset részese volt.

Továbbá kéri mindazok jelentkezését, akik a baleset szemtanúi voltak, valamint azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

Bejelentéseiket a 66/313-711-es telefonszámon, vagy  a 107-es és a 112-es segélykérőn tehetik meg.

Segítségüket köszönjük.

Tetszett a cikkünk?

Vélemény, hozzászólás?

Közlekedésrendészeti akcióellenőrzés

Pontszerzés az utolsó pillanatban