in

Házi kedvencek kiállítása

Galamb- és kisállat-kiállítás nyílt a Petőfi úti Sportcsarnokban. A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének V-62-es kódon jegyzett szarvasi tagszervezete prémesállat szakágának elnöke Kondacs György örömmel mondta el a statisztikai adatokat, miszerint már délelőtt 200 fizető látogató tekintette meg a kiállítást, amin több mint 600 kisállat, 441 galamb, 130-nál is több baromfi – köztük aranyfácán is – és 34 nyúl került kiállításra. Nem mindegyik kisállat mondható kicsinek, mert láthatunk itt 7,7 kilós belga nyulat is, és akkora tyúkokat és kakasokat, ami egy nagyobb család teljes vasárnapi ebédjét fedezte volna, de ezek elég drága ebédek lettek volna, mert ezek közül a hobbiállatok közül egy sem szokott kikötni a felvásárlónál.

Tisjár György, az egyesület tagja elmondta, hogy a „legnagyobb gond az, nem csak Szarvason, hanem szerte az országban, hogy nincs utánpótlás. A fiatalságot nem nagyon érdeklik a kisállatok, de talán most itt valami megmozdult, talán lesz folytatása”. Ahhoz, hogy ezt, az immár hagyományosnak mondható kiállítást meg tudják rendezni, és a bevételből maradjon is, amit az egyesület a saját fejlesztési céljaira tudjon fordítani kellenek olyan támogatók, mint a város vezetése, ill. Babák Mihály polgármester, aki díjmentesen adta oda a csarnokot, és pl. a cserkeszőlői műanyagüzem, ami a teljes termet befedő fóliával támogatta a rendezvény sikerét, valamint az Szarvasi Arborétum munkatársai, Dr. Hanyecz Katalin és Szíjjártó Péter, akik zölddel segítették szebbé tenni a bemutatót. Tisjár György büszkén mondta el, hogy az egyesület tulajdonát képezi az összes ketrec, amiben a baromfik el vannak helyezve. Érdemes kilátogatni a kiállításra, mert nagyon szép galambokat, hatalmas kakasokat – amik folyamatos hangpárbajt vívnak egymással – és még nagyobb nyulakat láthatnak az érdeklődők.

 

Vélemény, hozzászólás?

Segítség a szenvedélybetegeknek

Tél, fény, fotó, Szentandrás