in

Újra fut a nyúl!

A NYULZUG.hu 2006-ban független közösségi-vélemény portálként indult. Több mint 100 közéleti, humoros és blogszerű írást élt meg majd eltünt. Tényfeltáró kutatásunk során, kiderült, hogy egy fertőző vírust kapott el a nyúl, és ahogy egy beteg állatot kell, lelőtték. Most sörétek által megtépázva bár, de kis szarvasi összefogás segítségével újra elindult. Megújulva, nyomdafestékes türelemmel válogat a legjobb korábbi írások közül, hasonszőrű blogokból és szeretettel várja a további ötleteket, megnyilvánulásokat a nyulzug@gmail.com címre. A feltámadás örömére skype-on összecsörögtünk Mr. Nyúlzuggal, AlbelT-vel, hogy mondjon pár szót kedvenc alternatív oldalam szerkesztője, egyben Szarvas első bloggere, aki annak ellenére, hogy most sem itt él, mint ahogy a nyúlzug.hu elindításakor sem volt rezidens a városban, mégis szarvasinak vallja magát, és fontolgatja a hazatérést.

Mikor indult a nyúlzug.hu?
2006-ban indult, úgy kezdődött, mint a [newjság], kísérlet volt, ahol a ismeretségi, baráti kör kiírhatja magából, ami beleszorult. Büszkén állíthatom, hogy Hartay Csaba első online írása is a nyúlzugon jelent meg (ezt azóta HCS is megerősítette). Akkoriban Szarvasnak még nem volt független oldala, csak a szarvas.hu, így helye lett volna, helye van egy ilyen portálnak, ahol elszakadhatunk a valóságtól. Az oldal nevét is egy csomó beérkezett ötlet alapján, szavazással választottuk ki, végül a régi Körös-parti telekbulik helyszínére is szívesen visszaemlékezve a Nyúlzug mellett döntöttünk.

Egyedül nyomod a nyúlzugot tartalommal?
Egyedül szerkesztem, egyedül írom mostanában a cikkeket, bár korábban volt olyan időszak, mikor kb. 10 szerző írásainak adott otthont, de a hosszadalmas betegeskedés sajnos nem szaporította bloggereink számát. Közben mindenki talált magának másik „zugot” azaz free blogot.

Milyen témákban nyomultatok a nyuzun?
A témák között volt demokráciától a pókerig a politikán és a fesztiválokon át minden. Társadalmi kérdéseket is boncolgattunk, műemléket védő írás és turizmussal foglalkozó egyaránt megjelent, a legnagyobb érdeklődést és visszhangot a legőszintébb írások váltották ki.

Mi lesz a régebbi írásokkal?
Valószínűleg semmi, mert így most tiszta lappal, letisztult külsővel és belsővel indulhatunk újra. Azért ha a szarvasi és baráti összefogás ismét segít, akkor visszanyerem a régi, de oszlásnak soha nem induló tartalmaimat :), Időről időre fel fogok támasztani a régiekből is, de már most az indulás előtt is kaptunk új vélemény írást Spanyolországból, mely egy olasz témával foglalkozik☺.

Legutóbbi írásod a nyúlságon az Avatarról szól. Miért?
Egy Nyúlzug avató filmkritika lenne de több és kevesebb is annál. Az Avatárt, mint jelenséget, elsősorban társadalmi jelenséget feszegeti. Rengetegen egy virtuális valóságba menekülnek, ott keresnek kikapcsolódást, mert csak így tudnak elszakadni a valós világtól. Ennek a tendenciának egy lényeges állomása ez a film és a vele járó hatalmas népszerűség.

Merre szeretnéd tovább vinni a newlzugot?
2010-re már csak annak nincs blogja, aki nem internetezik. Azonban az általános trenddel ellentétben szeretném igényesebb irányban tartani, igényesebb irányba továbbmenni. Nem gondolkodom bulvárszerű hírekben, inkább olyasmire, ha valakiből kikívánkozik valami, amit igényesen, tömören ír meg, akkor annak helye lesz a nyúlzugon. Olyan írásokat szeretnék, amik többek, mint egy egyszerű hírközlés, vagy kifikázása valaminek, de vitát gerjesztenek, gondolatokat ébresztenek. Az internet végülis az örökkévalóság is egyben, itt nem romlik meg semmi, csak ami mér eleve romlott.

Vélemény, hozzászólás?

Dr. Dundre megjavítja

Álmodtam egy világot