in

Angyal a Škoda alatt

A Cervinus Tátrum társulata egy teljesen hétköznapi történetet dolgozott fel, miszerint a férfi, Mrowitch (Bocsárszky Attlia), hazafelé tartva elüt egy Angyalt (Varga Viktor). A halottnak tűnő égi küldöttet haza viszi, és kezdődnek a bonyodalmak. A „haza” túlzás, mert egy árvíz elvitte az otthonukat, így a garázsukban lakik nagyothalló hárpia feleségével, Klárával (Dósa Zsuzsa), aki természetesen amit nem kell, meghall, és annak néma, de nem süket húgával, Alicáva (Lenka Bariliková), és ennek a kombinációnak egyenes következménye, hogy a hugi teherbe esik. A család lelki és anyagi támasza egy pap (Culka Ottó), aki mikor az Angyal – egy bazinagy féknyommal a mellkasán – feléled, hullámzó hitről tesz tanúságot, amihez az angyal materialista világnézete, és világmagyarázata is hozzájárul, ami persze nem való egy pap fülének. Egyébként az angyal egy nagyon jó figura, jó mondásokkal, amitől nem lesznek vidámabbak a magukat szerencsétlennek tartó, de a valóságban inkább lusta családtagok. Amikor Mrowitch arról faggatja, hogy miért olyan szerencsétlen, amibe belefog, balul sül el, miért van vég nélkül szarban, az Angyal megmondja a frankót: azért él rosszul, mert túl hülye, kényelmes és önző. Egy ilyen megmondóember jól jönne minden utcában legalább egy. Az Angyal a Földön tett kirándulása után visszatalál szolgálati helyére, és minden ott folytatódik, ahol elkezdődött.

Iván Holub szatírikus darabját Dósa Zsuzsa fordításában Gergely László rendező a Cervinus Teátrum társulatán keresztül Martini Yvette díszletei között és jelmezeiben interpretálta a mintegy 200 fős közönségnek, akik vastapssal jutalmazták az ősbemutatót, minek utána előre megfontolt szándékkal egy kis ünneplés kezdődött a függönyök mögött. A darab külön érdekessége, hogy Gergely László Alicának Szlovákia egyik legnépszerűbb színésznőjét, Lenka Barilikovát kérte fel, aki még magyarul is megtanult a szerep kedvéért.

Angyalokról sok féle történetet láthattunk már, de ez a darab nagyon extrém helyzetet dolgoz fel nagyon mulatságosan, és hívja fel a figyelmet arra, hogy a szlovák újhullámot érdemes szemmel tartani. Mindenkinek ajánlom a darabot, aki szereti a színházat, és felhőtlen szórakozásra vágyik két felvonásban.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

Dorina újabb sikerei

Nyusziuszi