ban/ben

Anyák Napjai

Mindig olyan furcsa kettősséget érzek valahányszor egy napon kiemelten ünneplünk valamit. Nem szeretem ezt a fajta felcímkézést, ugyanakkor pedig értem a világos üzenetet, szándékot a világnapok mögött: legalább egy napon fordítsunk kiemelt figyelmet a fontos dolgokra. De ha jobban belegondolok a szerencsésebb édesanyáknak az egész élete Anyák Napja-iból áll; mert túl a biztonságos „egy-szál-szép-virág-mindig-jó” ajándékon a legszebb, amit egy gyermek adhat az édesanyjának az az, ha úgy éli az életét, hogy az édesanyja büszke rá. 

És itt álljunk meg egy kicsit, mert nem olyan egyértelmű, hogy ki számít édesanyának. Az aki életet adott, de saját magától megfosztotta gyermekét, vagy az, aki áldozatos munkával felnevelt? Esetleg az, aki bár életet adott, együtt élt a családdal, de igazából nem nevezhető édesanyának, mert nem szerette gyermekeit? Nem könnyű ezekre a kérdésekre válaszolni, mert minden egyes eset más és más, nem lehet, vagy legalábbis nem szerencsés kategorizálni. 

Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár az örökbefogadás, illetve a nevelőszülőség kérdése, bár tény és való, hogy vannak igazi csodaszámba menő esetek is. Ha jobban megnézzük, akkor láthatjuk, hogy micsoda áldozatos munkát végeznek azok, akik a nevelőotthonokban, vagy nevelőszülőként dolgoznak: igazi elhivatottsággal, szenvedéllyel, őszintén. Olyan felfoghatatlan, hogy a jóindulatú bürokrácia mennyire megnehezíti a bajban lévő anyák és gyermekek sorsát. És arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy hány gyermek hal meg születése után órákkal egy kukában, vagy kinti vécében, vagy egyéb helyeken. Könnyű elítélni ezeket a nőket, könnyű rájuk sütni a ’gyilkos’ bélyegét. De ettől mennyiben változik meg az adott helyzet? Semennyire sem. Ne higgyétek, hogy védeni akarom ezeket a nőket, de a megbélyegzés sem segít rajtuk, a meghalt csecsemőn pedig pláne nem. 

Szóval az anyáknak óriási szerepük van gyermekeik életében: minden értelemben. Ismerek olyan családot, ahol az anya túlzott elvárásai miatt a gyermeke idegösszeomlást kapott, és olyan embert is, aki a világ másik felére menekült az anyjától, mert annyira rátelepedett, nem tudott elszakadni tőle, nem engedte élni a saját életét. De mindezek ellenére óva intenék mindenkit attól, hogy megbélyegezze őket, vagy felelőtlenül bíráskodjon felettük. Mert az anyaságot nem lehet tanulni, nincs kézikönyv, vagy tanfolyam, nem lehet szóról szóra bemagolni az aranyszabályokat. Egy nőből a gyermeke által lesz anya, függetlenül attól, hogy van-e köztük vérségi kötelék. Azon példák után, amikkel találkoztam én sokkal inkább a szeretetkapcsolatokban hiszek, mintsem a vérségi kapcsolatokban, bár tény és való, hogy a kapcsolatokat könnyebben meg lehet bontani, mint a DNS-láncot. 

Mégis, mi a teendő? Akár volt előttünk jó példa, akár nem, törekedjünk arra, hogy a gyermekeinket úgy neveljük, hogy büszkék lehessünk rájuk. Mert az igazi ajándék, amit egy anya csak kaphat, ha láthatja azt, ahogy a fia, lánya önállóan BOLDOGul az életben. És akkor életünk minden napja Anyák Napja lesz. A virág pedig már csak hab a tortán…   

Nóra

Tetszett a cikkünk?

Vélemény, hozzászólás?

A Szeparé menüje

Botrányos pontszerzés