in

Színesebb lesz a newjság

Ne rettenjen meg az az olvasó, aki megszerette a newjságot, és most azt látja, hogy megszokott oldala eltűnt. Ahogy az előző változatot megszerette, meg fogja ezt is. Az oldal sokkal színesebb lesz, sokkal több funkciót fog ellátni, és sokkal több információt fog tudni áttekinteni a kedves olvasó, és a kedves google is, aki már az éjjel ráugrott az új oldalra, és elkezdte feltérképezni.Egyelőre azért tűnik szegényesebbnek, mert az éjjel tizenegytől hajnali négy órakor beköszöntő ájulással lezáruló időszakban erre futotta.

Az új dizájn egy csomó új funkcióval fog együttjárni. Azon kívül, hogy sokkal „newsportálosabb” lesz kialakításra került egy online piactér, ahol a helyi kereskedők és termelők tudják az akcióikat tudatni a newjságot olvasókkal. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy ha pl. megjelenik egy piros vagy kék színű újság tele jobbnál-jobb és olcsóbbnál olcsóbbnak tűnő műszaki cuccal, akkor ne rohanjunk egyből Békéscsabára, hanem a newjságon keresztül meg tudjuk kérdezni a helyi kereskedőt, hogy ő mennyiért tudja ugyanezt. Arról nem beszélve, hogy azzal, hogy Szarvason veszem meg amit egyébként megvehetnék máshol is, hozzájárulhatok munkahelyek megtartásához, talán pont egy rokonéhoz, ismerőséhez. Én ezt csinálom hét éve, és még egyszer sem kellett kimennem a városból, mikor pl. hűtőt vagy mosógépet kellett vennem. Tisztában vagyok azzal, hogy divat plázázni, és azzal is, hogy az előbbiek nem mindenkinek jönnek le Szarvason. De helye lenne itt a helyi termelőknek is, akiknél tudnánk helyi paradicsomot venni. Csak azért jutott eszembe a paradicsom, mert a kedvencem, de azt nagyon utálom, ha semmi íze nincs, és ujjnyi csomája van.

Beindítunk egy hírlevél funkciót is, amivel a programokat, ill. az előbb vázoltak alapján a helyi termelők, vendéglátók, kereskedők akcióit gyorsabban el tudjuk juttatni az olvasókhoz, hogy senki ne maradjon le olyasmiről, amivel pénzt, időt vagy fáradtságot tud megtakarítani. Kérjük, regisztráljon hírlevelünkre már most! Ígérjük, nem fogjuk feleslegesen terhelni postaládáját.Lehetőség lesz arra, hogy bizonyos tartalmak megjelenjenek idegen nyelveken, angulul, oroszul, németül és szlovákul, esetleg spanyolul, franciául és esetleg olaszul is. Ez ügyben előzetesen már egyeztettünk a gimnázium vezetésével, néhány nyelvtanárral, ill. az önkormányzatnál is. Ennek látszatra semmi jelentősége, pedig nem így van. Azzal, hogy a város életéből ha nem is minden tartalomnak, de jónéhánynak megjelenne a rövid összefoglalása idegen nyelven, az lenne a haszna, hogy külföldről is a saját anyanyelvén is – nem csak az idétlen google-fordításban – rá tudnának bukkanni Szarvasra, ami akár generálhatna is némi érdeklődést a város irányába Ezt elősegítendő szép galériákat fogunk összeállítani Szarvasról, hogy segítsük a döntéshozatalban a netezőt.

Nem utolsó sorban, de szeretnénk eleget tenni azoknak, akik megkeresték a newjságot, hogy szívesen megjelennének rajta. Kedvenc szarvasi jogászunk mondása – ami eredetileg így szól: „még soha nem voltam annyira elfoglalt, hogy ne legyen időm pénzt átvenni” – inspirálta mottónkat, ami  így szól: „bár hobbiból szerkesztjük a newjságot, de ha ez a hobbi már-már főfoglalkozás, akkor időt kell szakítanunk arra, hogy pénzt fogadjunk el azoktól, akik díjazzák ezt”. Biztos vagyok benne, hogy ez az időkiesés nem fog a newjság rovására menni:)

Emellett beindítunk egy virtuális előfizetői rendszert, amivel gesztust nyújtunk, és gesztust fogadunk el. Aki szereti az oldalt, lehetősége és ingerenciája van arra, hogy havonta támogassa működését, azoknak fog szólni ez a menüpont. Az „előfizetés” teljesen önkéntes lesz, és semmivel sem fog kevesebbet kapni sem tartalomban, sem szolgáltatásokban az, aki átugorja ezt a fejezetet. Bizonyos határ felett ezért a díjért fel fogjuk tüntetni oldalunkon a nevét összeg megjelölése nélkül. És itt ne tessék nagy összegekre gondolni! Ja, és természetesen mindezt számla ellenében tudjuk nyújtani.

Szóval Kedves Olvasó, egy kis türelmet kérünk, hogy kiszínezzük a pillanatnyilag még elég fapadosnak tűnő új newjságot, aminek a lelke mélyén már működnek az új funkciók. Búcsúzóul elnézést szeretnék kérni attól a barátunktól, aki azt mondta, mikor egy éve átalakítottuk a newjságot, hogy mire megszokná, az új formát, mindig megváltozik. Neki és azoknak, akik hasonlóképp éreznek, csak annyit tudok mondani, hogy bízzon bennünk, jó lesz ez az új felület!

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

Földesi Zoltán az MSZP jelöltje

XIII. Amatőr Fogathajtó Verseny