in

Megvan az első pont

foci100822

foci100822Végre méltó helyére került a szarvasi labdarúgás. Több mint három év után ismét NBIII-as mérkőzésre indulhattak a szarvasi fociszurkolók. A mérkőzés előtt sokkolt a hír, hogy már férfi kézilabda csapatunk sincs, de a futball szerencsére fejlődik. Immár három felnőtt csapattal rendelkezik a város, az elő meccsen a Szarvasi FC II. vívott jó mérkőzést a hatodik ligában. A center pályán 400 néző előtt csapatunk a Kiri-Győri, Pákozdi, Petykó, Kugyela-Kiszel, Klimaj, Závoda, Bányai-ifj.Somogyi, Bány összeállításban kezdett a patináns Csepel FC ellen. A mérkőzés elején Bány Tomi hatalmas góllal örvendeztette meg a hazai fanatikusokat. Ám mielőtt nagyon belelkesülhettünk volna Horváth révén gyorsan egyenlítettek a vendégek. A második félidőben az addigi békés hangulat megváltozott. A csepeliek csapatkapitánya Németh úgy gondolta, hogy érdekesebbé teszi magát és minden szembejövő játékost lekönyököl. Az indiszponált Aradi bíró kiállította a magáról megfeledkezett sportolót. Nagy R, Terhes és Czigléczki is pályára lépett mégis a csepeliek előtt adódott több helyzet. Aztán a bírósporttárs nem hogy nem hosszabbított. hanem a 44ik! percben  végett vetett a mérkőzésnek. Lehet valami buliba igyekezett. A játék képe alapján igazságos döntetlen született egy jó hangulatú mérkőzésen. Mi birtokoltuk többet a labdát, de a vendégeknek volt több helyzete. Jól játszott Kiri, Győri, Pákozdi és Bány.

Nyilatkozatok:

Rejtő József tiszteletbeli elnök: Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl igazságos döntetlen született. Három éve nem szerepeltünk ebben a ligában még mindig szoknunk kell a légkört. A küzdeni tudással ezúttal sem volt baj, ami egy pontra volt elég a nagy múltú Csepel ellen.

Kiri Mihály kapus:Nem vagyok elégedett az eredménnyel hazai pályán mindenkit le kellene győznünk. Ma is mindent megtettünk ezúttal ez ennyire volt elég. Örülök, hogy sok szurkoló biztatott bennünket és remélem ez továbbra is így lesz.

Nagy Zoltán vezetőedző Csepel FC: Minimális célunkat elértük, de közelebb álltunk a győzelemhez. Nagyon jól éreztük magunkat itt csodálatos hangulat fogadott. Egy ragyogó mérkőzést játszottunk a szarvasi sporttársakkal sok sikert kívánok nekik.

Részletesebb interjúkat, friss híreket olvashatnak a csapat honlapján www.szarvasifc.5mp.eu

Gunda Atilla

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

aug20100821

Szent Istvánt ünnepeltük

fonad100822

Négyen áll a vásár