in

Gyalogolhatunk, autózhatunk

110319lohr

110319lohrKét témában tartott sajtótájékoztatót Hodálik Pál alpolgármester a Polgármesteri Hivatal körtermében. Az elsőben a gyalogtúra útvonalak kialakításáról számolt be, amiken könnyebben elérhetjük, elérhetik az idelátogató turisták a város “turisztikai attrakcióit”. Ide tartozik az új gyalogos fahíd, az arborétumi sétány és Történelmi Magyarország közepénél kikötő építése, a Történelmi Emlékút kialakítása, valamint az Erzsébet ligeti kerti utak felújítása. Mindezekre 140 millió forintit költött a város, pontosabban csak a felét, mert a másikra pályázati pénzt nyert a DAOP keretében. 2009. április 6-án került aláírásra a támogatási, míg a nyertes INTEGRÁL Építő Zrt.-vel 2010. június 24-án vállalkozási szerződés.

A 25 centiméter híján 70 méteres fahíd igazán impozáns látvány, már most meghatározó látképi eleme a Holt-Körös déli, Erzsébet ligettel határos szakaszának. Bruttó bekerülési értéke közel 75 millió forint. Az Erzsébet ligetben több mint 4000 négyzetméteren fadarálékkal terítették le a kerti utakat, ami valamivel több, mint 7 millióba került.

A projekt második legjelentősebb részlete az Arborétumi sétány kialakítása volt. Bizonyára sokan emlékeznek arra az áldatlan állapotra, mikor nem lehetett kerékpárral elmenni úgy az összevágott úton, hogy ne kapjon defektet az ember. Ennek most vége! Végre megépült a sétány, és a jövőben egy pihenőpark is kialakításra kerül a Körös partján az Arborétum utcai házsor és az Aranyszarvas Apartmanház között. Ennek a bekerülési értéke 42 millió forintra rúgott.

A Történelmi emlékút is megújult. Az 1250 méteres mulcsos facölöpökkel szegélyezett sétány mintegy 9,5 millióba került. Ennek végén, a történelmi országközépnél hajókikötő létesült 5,2 millióból.

Hogy, hogy nem, a pályázatnak részeként egy angol középfokra felkészítő tanfolyam is lezajlott 15 fő részvételével, valamint 3 darab kültéri érintőképernyős terminál – amire sajnos a newjságot nem sikerült felkönyörögni, 10 db tájékozódást segítő tábla és 3 db térkép is kihelyezésre került a városban.

A sajtótájékoztató második részében a 44-es városi szakaszának tehermentesítésére felújításra és 6 méteresre kiszélesítésre kerül a Vasút utca 2097 méteres Vasútállomás-Akácos út közötti szakasza. A Hunyadi utca is kiszélesedik, a Szabadság u. és az Arany János utca között 6, a maradék hosszon 4 méteresre. 340 parkoló lesz a felújítandó szakaszokon, elsősorban a Vasút utcán, amiből 88 új létesítésű lesz. A terület legnagyobb része Lohr Gyula képviselő körzetébe esik, akinek segítségével maginterjúvolták a környék vállalkozóit, hogy hol lenne igény parkolóhelyek létesítésére, és amiknek az elbírálása folyamatban van. Szerettek volna még néhány apróságot is elsütni a “belváros tehermentesítése” címszó alatt, de a bírálók résen voltak, és kegyetlenül kihúzták a nem témába vágó útépítéseket.

A projektre a COLAS ÚT Zrt.-vel kötöttek szerződést 212.934.525 forintos vállalási áron, és amire a vállalkozó 10 év garanciát ad. A területet átadták a kivitelezőnek, de a csapadékvízrendszer felújítási munkáival való ütközés miatt már most borítékolható, hogy csúszni fog a 2011. május 21-i határidő. Az Alpolgármester úr arra kérte a szarvasiakat, hogy figyeljék a hibákat, jelentsék azokat, hogy érvényt tudjanak szerezni a garanciális javításoknak. Hodálik Pál, akinek a napokban született meg a kisfia, és akinek ezúton gratulálunk az örömteli eseményhez, az alkalomhoz illően úgy jellemezte a Vasút utca felújítását, hogy “nem lesz könnyű szülés”, mert rengeteg kellemetlenséggel fog járni. A felújítással kapcsolatos kérdésekkel Lohr Gyula képviselőt kereshetik a 30/338-1950-es számon.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110318jobbik

400 benzinért?

110320bartha

Határon túliak Furugyban