in

Jóelőre gondolkodnak

110413lakossagi

110413lakossagiA közös előregondolkodás jegyében hívták a szarvasiakat a Polgármesteri Hivatal körtermébe a város vezetői, szakemberei. A téma a Maczó-lapos és a Szappanos-zug, valamint az Újtemető belvízrendezése volt. Polgármesterünk, Babák Mihály és helyettese, Hodálik Pál annyira meglepte az érintetteket, hogy el is jöttek vagy 100-an a kb. 600 érintettből, akiknek meghívót küldtek ki. Tekintettel arra, hogy még csak az elméleti alapokat szeretnék lefektetni, és nem az elkészült munkát kritizálni, ez rekordgyanús részvételi arányt jelent.

Babák Mihály elmondta, ismert a probléma, hogy ezek a területek hajlamosak a belvízre, volt ennél rosszabb már, de a kiszámíthatatlan klímaváltozás miatt ennél lehet még rosszabb is.

A Maczó-lapos mindig virágzó része, a Szappanos pedig a kertje volt a városnak. Az Újtemplomi Evangélikus Egyházközség is felkereste az Önkormányzatot azzal, hogy az Újtemetőben egyre többet áll a víz, nem lehet a földbe temetni, szeretnék, ha a következő rendezési tervnek ez is a része lenne. Polgármesterünk kijelentette, hogy egy ilyen probléma megoldásához 5-6 évre van szükség, és hangsúlyozta, hogy nincs pénz rá egyelőre, de azért gondolták, hogy összehívják az érintetteket, hogy ha egy pályázati lehetőség megnyílik, azonnal tudjanak reagálni rá. Előre elkészítik a terveket, hogy ne akkor kezdjenek vitatkozni azon, hogy nyitott vagy zárt elvezetőket alkalmazzanak, elcsípjenek-e e telkek végéből, vagy hol legyen helyileg, merre follyon, gravitciósan vagy átemelővel, aminek nagy része szakmai kérdés, de most még lenne ideje a szakmának figyelembe venni a lakossági kívánságokat. Mindenesetre nem szeretnének úgy járni, mint a Kenderföldeknél jártak, ahol hat tulajdonos megakadályozta a belvízrendezést, így most vízben álltak, és most persze közülük is segítséget kértek, ill. tévével fenyegetőztek.

Aztán olyan hangzott el az egyik résztvevő szájából, ami ritkaság manapság. Megköszönte az Önkormányzatnak, “hogy eszünkbe juttatták a problémát” és annak megoldásán fáradoznak. Vannak még csodák!

A lakossági fórum a továbbiakban az érintettek hozzászólásával, ötleteivel, a területre korábbról származó szakmai emlékeinek megosztásával folytatódott.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

110412vajda1

Franciaország diákszemmel

110412uszok

Diákolimpiai arany és ezüst