in

Családias kajakverseny

110624simonfiala

110624simonfiala50 éves múltra tekint vissza a szentandrási kajakegylet, ami 41. alkalommal rendezte meg Simon Fiala Tibornak, egykori sporttársuknak dedikált emlékversenyét. A “Simon Fialák” mindig hangulatos versenyek voltak, szerettek ide, a Holt-Köröshöz eljönni még a nevesebb egyesületek versenyzői is, de a távolság és a benzin ára sem akadály, még Győrből is érkeztek evezősök. Az elmúlt hétvégére 18 egyesület kb. 200 sportolója mintegy 500 nevezést adott le előzetesen. A Kétnapos verseny első napja napos, a második változóan esős körülmények között zajlott.

Elsőként a K1 férfi felnőttek 10000 méteres versenyét indították el, amit csakúgy mint tavaly, az UKSC-s Solti László nyert, amiért megkapta a Simon Fiala emlékkupát, amit elsőként Huszár István szarvasi kajakos védett meg hajdanán, és aki most nemzetközi versenybíróként most a versenybíróság elnökeként vett részt a versenyen. A 10000 méteres verseny, csakúgy, mint a 200 méteres számok pénzdíjasok, amit a Hunyadi szponzori pénzekből fedez. Ennek ellenére igazi amatór verseny ez a javából, amin sok kajakospalánta próbálja ki magát első versenyén, hogy egy versenyélménnyel gazdagodva vehessen újabb erőt, és netán egykor egy nemzetközi verseny dobogóján állva emlékezhessen sportkarrierjének kezdetére.

Vizes szempontból igazi ünnep volt ez a hétvége, hiszen a belgrádi EB párhuzamosan zajlott, ahol elindult a szarvasi, de már szegeden edző Dombvári Bence is, aki még serdülő korában megnyerte Simon Fiala K1 10000 méteres versenyét.

Nevező egyesületek: Ráckeve, AVSE, EDF-DÉMÁSZ Szeged, Csongrád, UTE, Körös Kajak SE, Vért SE, SZTIHE, Delta, Tokaj, Békés, UKSC, Szarvas, BSZHSE, Szolnok, Győr, KDSE, BSE

Eredmények:

K-1 ffi felnőtt 10000 m
1. Solti László – UKSC
8. Sztankovits Tamás – Szarvas

MK-1 gyermek fiú I. évf. 2000 m
7. Badari László – Szaras

K-1 serdülő fiú V. évf. 4000 m
3. Bodonyi Ádám – BSZHSE
5. Szrnka Zoltán – Szarvas

MK-2 gyermek leány I-II. évf. 2000 m
1. Szrnka Tímea – Rohony Noémi – Szarvas
5. Kanti Anna – Olasz Éva – BSZHSE
6. Polónyi Bettina – Lestár Enikő – BSZHSE

K-2 kölyök leány III-IV. évf. 4000 m
Petrovics Maja – Szabó Alexa – BSZHSE

K-1 kölyök leány III. évf. 4000 m
1. Varga Anita – Szarvas
4. Pecznik Réka – Szarvas

K-1 kölyök leány IV. évf. 4000 m
1. Dombvári Rebeka – Szarvas

K-1 kölyök fiú III-IV. évf. 4000 m
2. Kuli István – Szarvas
5. Pintér Gergő – BSZHSE

MK-1 kölyök leány III. évf. 4000 m
1. Roszik Petra – Szarvas

MK-1 kölyök fiú III. évf. 4000 m
1. Győző Bence – Szarvas
5. Terhes Tibor – Szarvas

MK-1 gyermek fiú II. évf. 2000 m
1. Konstantinovics Máté – Szarvas
3. Holló Krisztián – Szarvas

K-1 ffi felnőtt 200 m
3. Fazekas Nándor – Szarvas

K-1 női felnőtt 200 m
1. Bodonyi Dóra – BSZHSE
3. Fazekas Györgyi – Szarvas

K-2 női felnőtt 200 m
1. Bodonyi Dóra – Fazekas Gyöngyi BSZHSE – Szarvas

K-4 ffi felnőtt 200 m
3. Bogár Gábor – Fazekas Nándor – Váncsod Norbert – Kabai Csaba – Szarvas

K-1 ffi ifi 1000 m
1. Váncsodi Norbert – Szarvas

K-1 serdülő fiú V. évf. 1000 m Döntő
1. Sztankovics Tamás – Szarvas
7. Bodonyi Ádám – BSZHSE
8. Sárkány Dávid – Szarvas

K-1 kölyök fiú IV. évf. 1000 m Döntő
2. Kuli István – Szarvas

K-1 kölyök leány IV. évf. 1000 m
1. Homonnai Luca – Szarvas
2. Varga Anita – Szarvas
6. Dombvári Rebeka – Szarvas
9. Pecznik Réka – Szarvas

K-1 serdülő leány VI. évf. 1000 m
2. Fazekas Györgyi – Szarvas

K-2 ffi ifi 1000 m
1. Bogár Gábor – Váncsodi Norbert – Szarvas
3. Bodonyi Ádám – Takács Richárd – BSZHSE

K-2 kölyök leány IV. évf. 1000 m
2. Varga Anita – Dombvári Rebeka – Szarvas
3. Petrovics Maja – Szabó Alexa – BSZHSE

K-2 serdülő leány V-VI. évf. 1000 m
1. Fazekas Györgyi – Homonnai Luca – Szarvas

K-1 masters 500 m
2. Bencsik Imre – BSZHSE

K-1 ffi felnőtt 500 m Döntő
3. Fazekas Nándor – Szarvas

K-1 ffi ifi 500 m
2. Bogár Gábor – Szarvas
4. Kitajka Béla – Szarvas

K-2 masters 500 m
1. Bencsik Imre – Molnár Mátyás – BSZHSE
3. Barcsik Gábor – Szatmári Lajos – BSZHSE

K-1 serdülő fiú V. évf. 500 m Döntő
7. Szrnka Zoltán – Szarvas
10. Bodonyi Ádám – BSZHSE

K-1 serdülő leány VI. évf. 500 m
2. Fazekas Györgyi – Szarvas

MK-1 szabadidős leány I. 500m
1. Terhes Anna – Szarvas
3. Lehoczky Renáta – Szarvas

K-2 serdülő fiú V-VI. évf. 500 m
2. Sztankovics Tamás – Bodonyi Ádám V. – Szarvas – BSZHSE

MK-1 szabadidős fiú II. 500 m
1. Mikó Ádám – Szarvas
3. Kovács Norbert – Szarvas

Csapatok versenye:
3. Szarvas                229 pont
9. BSZHSE                  75 pont

Legeredményesebb békésszentandrási versenyző: Bodonyi Ádám

Vélemény, hozzászólás?

110623vajda

Ismét Leonardo a Vajdában

110624evzaro

Évzáró a vízparton